Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tőzsdék szárnyalása immár nyolc éve tart, s idén jól tették azok, akik még beszálltak a részvényárfolyamok hegymenetébe. Ezt javasolta az év elején Michael Hartnett is, a Bank of America vezető stratégája, aki év elején még arra biztatta a befektetőket, hogy szálljanak be az általa Ikarusz-szárnyalásnak nevezett jelenségbe, amely a kockázatos befektetési eszközök további, utolsó nagy felértékelődési hullámát jelentette. A szakértő friss előrejelzésében most úgy látja, hogy ez a szárnyalás még 2018 egy részében is folytatódni fog, a tőzsdék még a mostani csúcsaiknál is magasabb szintre fognak kapaszkodni.

Ugyanakkor szerinte ez már a 2009 óta tartó bikapiac utolsó nagy rúgása lesz, amelyet egyszerre több dolog is táplál, s ennek során a jelenleg a 2600 pontot alulról ostromló S&P 500-as amerikai részvényindex értéke elérheti a 2863 pontot is. Ezt követően azonban olyan típusú összeomlás következhet, amire például 1987-ben, 1994-ben és 1998-ban került sor, a bikapiac igazi végét azonban 2019-re teszi most a szakember.

Erre figyeljen!

Alapvetően szerinte három tényezőre kell odafigyelni, ami megmutathatja, mikor tetőzik a részvénypiac. Az első ezek közül az lesz, amikor tetőzik a befektetők részvénypiaci és kockázatos eszközök felé meglévő kitettsége. A másik a vállalati profitok tetőzése, a harmadik pedig a jegybankok által a globális pénzügyi rendszerbe pumpált likviditás tetőzése és a fiskális lazítás vége.

A befektetők pozicionáltságának csúcsát szintén három mérőszámon lehet majd lemérni. Az első e szerint az lesz majd, amikor a Bank of America Merrill Lynch bull/bear indikátora átlépi az extrém optimizmust jelző 8-as értéket. Ez a mutató 0-től 10-ig méri a befektetők optimizmusát, jelenleg 6,7-en áll, az évet 2,7-en kezdte. A második, amikor a megfordul a trend, és a befektetők ismét elkezdenek komoly pénzeket elhelyezni az aktívan kezelt alapokba. Emlékezetes, hogy a passzív portfóliókezelési stratégiák voltak az utóbbi időben a népszerűek.  A harmadik jelzés az lesz, ha a bank által mért globális eszközallokációkban a részvények részaránya eléri a 63 százalékot. Ez utóbbi már most is magas, 61 százalékos szinten jár.

Hétből hétszer bejött

A vállalati profitok tetőzésére Hartnett szerint időben fog figyelmeztetni egyrészt ha az ISM által számolt beszerzési menedzserindex értéke 55 pont alá csúszik, illetve amikor inverzzé válik az amerikai hozamgörbe. Ez utóbbi az elmúlt 50 évben hét esetben hétszer recessziót jelzett előre.

A G4 országok jegybankjai az elmúlt években összesen 15,3 ezermilliárd dollárnyi tőkét pumpáltak a globális pénzügyi rendszerben. 2016-ban ennek értéke 1500, idén 2000 milliárd dollár volt, jövőre azonban nullára csökken. A monetáris lazítás végével párhuzamosan fiskális oldalról is véget érhetnek a szép idők. Ha egyszer elfogadják a Trump-féle adóreformokat, akkor Hartnett szerint a piac már nem a fiskális lazítást, hanem a szigorítást kezdi majd el árazni.

Ez az idő azonban még nem jött el, s Hartnett úgy véli, pont emiatt a befektetőknek még egyelőre a piacok további szárnyalására érdemes berendezkedniük, mindaddig, amíg az említett tényezők nem jelzik a sok éve tartó bikapiac végét.

A nyitókép forrása: MTI/EPA/Javier Lizon

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!