Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez azt jelenti, hogy a részvényarányos nyereség a bank legújabb számításai szerint mintegy 20 százalékkal múlja majd felül a múlt évit.

A BofAML 6 százalékkal feljavította a tőzsdemutatóban szereplő cégek jövő évi nyereségére vonatkozó előrejelzését is, 161 dollárról 170 dollárra változtatta becslését.

A tanulmány összeállítói elsősorban arra alapozzák derűlátásukat, hogy emelkedik a kőolaj ára, ami még jövőre is kitart. Ennek alapján az S&P 500 tőzsdeindexben szereplő olaj- és gázipari cégek részvényarányos nyeresége idén 97 százalékkal, jövőre további 14 százalékkal emelkedhet.

A jelentés szerint a kőolaj hordónkénti ára idén mintegy 25 százalékkal nő, a Brent olajfajtáé hordónként átlagosan 70 dollár, a WTI olajfajtáé pedig 65 dollár lesz.

BofAML előrejelzése szerint más nyersanyagtermelők részvényarányos eredménye idén 35 százalékkal, a pénzügyi ágazat cégeinek a profitja pedig 22 százalékkal nő tavalyhoz képest.

A kép forrása: Pixabay.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!