Kedden áttörte a Brent kőolaj hordónkénti ára a 82 dolláros szintet, ilyen magasan utoljára 2014 novemberében járt az energiahordozó ára. Ugyanakkor az emelkedő olajárak ellenére a Mol Nyrt. részvényei nem tudták egyelőre lerázni magukról azt a csökkenő trendet, amely tavaly novemberben elért csúcsa óta jellemzi árfolyamukat, azonban ebben is könnyen fordulatot hozhat az olajár emelkedése.

Ha minden egyéb körülmény változatlan, akkor a Mol profitabilitásának elvileg jót tesz az olaj árának emelkedése, lévén olajtermelő cég - mondta kérdésünkre Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. szakértője. Kicsit távolabbról nézve azonban már árnyaltabb a kép. A finomítói tevékenység nyereségességének ugyanis nem feltétlenül tesz jó a magasabb olajár, a termékárak emelkedése ugyanis egyrészt visszavetheti a késztermékek iránti keresletet, másrészt a finomítás költségei is emelkednek egy ilyen időszakban. Persze ez nagyon függ a késztermékek iránti kereslettől is, egy olyan periódusban - mint amilyen a mostani is - amikor a kereslet erős, akkor az áremelkedést a finomító cégek könnyebben át tudják hárítani a fogyasztókra.

A vegyipari tevékenységnél is hasonló a helyzet, az emelkedő alapanyagárak visszafoghatják a keresletet, ha az nem elég erős, de most ebből a szempontból szintén kedvező a helyzet. Hozzá kell tenni azonban, hogy a vegyipari alapanyagoknál számos más tényező is befolyásolja az árviszonyokat, például az utóbbi időben az egyre több Egyesült Államokból érkező alapanyag, amelyek előállításában nagyobb szerepet kap a korábbiaknál a földgáz, amelynek ára nem emelkedett az elmúlt években párhuzamosan az olajéval - hívja fel a figyelmet a szakértő.

Pletser szerint az emelkedő olajár más oldalról tehet jót a Mol-részvényeknek, ez pedig a befektetői hangulat. Egy olajár emelkedéssel jellemzett időszakot követően ugyanis a nemzetközi befektetők jellemzően elkezdenek fantáziát látni az energetikai szektorban, s ha megindul egy komolyabb pénzáramlás a szektor felé, az a régió olajcégeinek árában is rendszerint tükröződni szokott.

Az igazság az, hogy az energetikai szektor eléggé mostohagyerek volt az elmúlt években a részvénypiacon. A Morningstar amerikai energetikai szektort követő indexe ugyan két és félszeresére emelkedett a piac 2009 márciusi mélypontja óta, azonban ez az emelkedés jócskán elmaradt az S&P 500-as részvényindex technológiai szektor vezette 360 százalékos emelkedésétől. Ráadásul az energetikai indexen nyomot hagyott az olaj árfolyamának mélyrepülése - 2014 májusától az olaj ára 2016 elejéig a 111 dolláros szintről 28 dollár alá esett - az index 2016 júniusi értékéhez képest 15 százalékos mínuszban van, miközben az S&P 500-as index ebben az időszakban több, mint 50 százalékkal emelkedett.

Kép:

Az olajszektor ebben a rossz időszakban azonban komoly alkalmazkodáson ment keresztül, durva hatékonyságjavulás zajlott le - mondta Pletser. 2015-ben a szektor marzsai már emelkedni kezdtek, s 2017-ben kiemelkedően jó évük volt ebből a szempontból a szektor szereplőinek. Idén egy kis megtorpanást látni, azonban 2019 és 2020 kifejezetten erős év lehet a Mol számára is. Ha a nemzetközi befektetői hangulat változik az energetikai, olajipari szektor irányában, az a Mol-részvények árfolyamán is tükröződni fog - véli a szakértő.

A Mol persze nem maradt ki az elmúlt évek felíveléséből, amely nem csak az olajszektor magára találásnak, de a magyar tőzsde szárnyalásának is köszönhető volt. A 2015 eleji 1210 forint körüli mélypontról kevesebb mint három év leforgása alatt 3200 forintig emelkedett kurzusuk - ha a közben lezajlott részvény-felaprózással és a kifizetett osztalékokkal korrigáljuk a historikus árakat - tavaly novembertől idén májusig azonban egy komolyabbat korrigált. Ráadásul ebben a korrekcióban egy technikailag fontos szintet is áttört lefelé az árfolyam, ami azt jelentette, hogy vége az emelkedő csúcsok és mélypontok jellemezte emelkedő trendnek a részvény árfolyamában, így vége az emelkedő trendnek is. Ezt a kedvezőtlen jelzést akkor tudná letörölni a részvény árfolyama, ha újra magasabb csúcsot tudna beállítani, erről pedig akkor lehetne beszélni, ha az ebből a szempontból fontosnak tekinthető 2940 forinti körüli szintet 3-5 százalékkal áttörné az árfolyam. Erről 3100 forint magasságában lehetne beszélni.

Ha ez sikerülne, akkor elvileg az emelkedő trend visszatértéről lehetne beszélni az olajipari részvénynél, technikai szempontból is kedvezővé válnának a kilátások. Addig azonban az az emelkedés, amely a júniusi 2500 forint körüli szintről a mostani, 2858 forintos szintig emelte az árfolyamot, csak pozitív korrekciónak tekinthető, egy most már lefelé tartó csökkenő trendben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!