A most átadott szintetikusgumi-gyár alapkövét két és fél évvel ezelőtt tették le , ami a 2013-ban a japán JSR szintetikusgumi céggel kötött együttműködés eredménye volt - idézi a portfolio.hu Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. A világon csak Thaiföldön van ilyen gyár egyelőre.

A mai üzemátadó után nyáron kezdődik a tesztüzem és ősztől beindul a termelés, összesen 160 munkahely keletkezik, a dolgozók többségét már felvették - ismertette a menetrendet Hernádi. Visszautalt arra is, hogy a 2013-as butadiéngyár-átadás után a mai a második gyáravató, és a 2030-ig tartó Mol-stratégia részeként ez a mai gyáravató és a 2021-es poliol-üzem együtt mintegy 300 milliárd forintos beruházást jelent majd.

Ez Közép-Európa legnagyobb ipari fejlesztése, a beruházás megvalósulása ipartörténeti esemény - mondta Hernádi, aki szerint a beruházásnak köszönhetően a térségben csak a Mol lesz képes az erős keresletnek megfelelő jó minőségű szintetikus gumit nagy mennyiségben előállítani. A Mol a dunai finomítóban feldolgozott kőolajból és földgázból egyebek mellett naftát állít elő, amiből Tiszaújvárosban butadiént, a műgumi legfontosabb alanyagát gyártják.) Tiszaújvárosban újabb beruházások is várhatók - derült ki szavaiból a portfolio.hu szerint.

Orbán Viktor beszédében elmondta, hogy a Debreceni Egyetemen lesz majd olyan képzés, amelyet a Mol és a magyar állam közösen finanszíroz és ehhez a ma avatott gyárhoz képez majd szakembereket. Bár a nagyobb magyar városokban működő külföldi cégek által működtetett gyáraknak is örülnek, de a Mol beruházásai a legkedvesebbek a kormány számára - hangoztatta.

Beszédében több pontban is felhívta a figyelmet, hogy miért szereti a kormány a Molt, így például azért, mert itthon 8 ezer embernek ad munkát és mert a magyar energiabiztonság alapja is a cég. Továbbá azért is, mert elég erős ahhoz, hogy idecsábítson más külföldi nagybefektetőket. Mindezek mellett azért is szereti a kormány, mert nagy adóbefizető és világos jövőképe van.

Orbán emlékeztetett arra, hogy a mai egy 100 milliárd forintos fejlesztés, ehhez a magyar állam 12 milliárdos fejlesztési adókedvezményt adott, amit az üzembe helyezés utáni 12 évben tud majd igénybe venni a Mol.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!