Folytatódott a Toshiba részvények december végén megindult vesszőfutása a tokiói tőzsdén. A cég részvényeinek árfolyama napon belül 26 százalékkal is jártak lejjebb előző napi záróáruknál. A Financial Times szerint ez a legnagyobb esés az elmúlt 40 évben, amelyet a társaság részvényeseinek át kell élniük. Zárásra egy kissé megnyugodott a hangulat, a papírok ekkor 16 százalékkal voltak olcsóbbak, mint az előző nap.

Az esés annak hatására fordult meg nap közben, hogy olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, amely szerint a cég tárgyalásokat kezdett a Japán Fejlesztési Bankkal egy esetleges állami tőkeinjekcióról.

A hatalmas volatilitás egy japán bróker szerint leginkább annak köszönhető, hogy a befektetőknek egyelőre fogalmuk sincs arról, a cégnek pontosan mekkora leírásokat kell végrehajtania, s a gyanú szerint ezt még a cég sem tudja.

A Toshiba részvények kálváriája december 27-én kezdődött. A társaság ekkor jelentette be, hogy több milliárd dolláros veszteségleírást kell előreláthatóan végrehajtania amerikai leányvállalata, a Westinghouse akvizíciója kapcsán.

A leírásokkal kapcsolatban a cég azt közölte, hogy előzetes becsléseik alapján az 1-4,5 milliárd dollár között alakulhat. Ugyanakkor az elemzők az FT szerint a február közepi gyorsjelentésben inkább 5 és 8 milliárd dollár közötti összeget várnak. Ez utóbbi sávnak még az első széle is komoly problémákat okozhatna a konszernnek, amelynek saját tőkéje jelenleg 3,2 milliárd dollárt tesz ki. Nem véletlen, hogy a részvényárfolyam a bejelentés óta közel feleződött.

A leírásokkal kapcsolatos találgatások közepette a hitelminősítők is sorra rontják le a cég adósbesorolását, s néhány elemző a brit lap szerint attól tart, hogy a válság a cég részvényeinek tőzsdei kivezetéséhez is vezethet. A Toshiba eközben január elején rendkívüli tanácskozásra hívta január elején legnagyobb hitelezőit, ezen a találkozón állítólag több regionális bank is jelezte, nem biztos hogy meg kívánják hosszabbítani a cégnek nyújtott hiteleiket.

A Toshiba vezetése ezután az állami tulajdonú Japán Fejlesztési Bankhoz fordult pénzügyi segítségért, hogy biztosítani tudja likviditási helyzetét, ha végül mégis nagyobb elírásra kényszerülne. A Nikkei japán gazdasági napilap értesülései szerint a bank még nem döntött, mekkora forrásokat és milyen formában biztosítanának a vállalat számára. A lap megkeresésére a Toshiba nem kívánta kommentálni a tárgyalásokat, s jelezte, egyelőre még folynak a számítások a leírás nagyságával kapcsolatban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!