Évek óta téma Szlovákiában, hogy a pénzintézeti piacon túl sok a szereplő. A közel 5,5 milliós országban összesen 20 bank van, az elmúlt években pedig nem csökkent ez a szám. Négy éve volt az utolsó felvásárlás, 2008 óta pedig csak háromnál változott a tulajdonos. A kritikusok szerint egy ekkora piacon felesleges ennyi szereplő, ha pedig csökkenne a számuk, nőhetne a verseny a piacon - kezdi cikkét a Trend.sk.

Most viszont elég valószínű, hogy egy hálózat eltűnik Szlovákiából, ez pedig nem más, mint a magyar OTP Bank helyi, azonos nevű leánya. A lépés az anyavállalat részéről logikus: tavaly újabb 0,1 százalékpontos csökkenéssel már csak 1,8 százalékos volt a piaci részesedése, 2004-ben az EU-csatlakozáskor ez még 2,9 százalék volt. Az OTP Banka az elmúlt 5 évben csak egy évben volt veszteséges, 2015-ben, de összesítve így is csak 10,4 millió eurót (3,43 milliárd forintot) termelt.

A Trend.sk szerint három vevő akadna a bankra: a CSOB (Ceskoslovenská obchodní banka), a KBC-csoport tagja, amely Magyarországon a K&H Bank mögött áll; a másik nagyobb szereplő a Penta-csoport, amely tulajdonában van a Prima és a Privatbank, valamint a Tatra Bank. A portál szerint már nem nyílt eljárásban ajánlatot is tettek, pontosabban csak jelezték érdeklődésüket az OTP-nek, megjelölve egy becsült vételárat is. Az ügyletről megkérdezték az összes érintett, amelyet egyik sem tagadott.

A magyar hátterű eladóvá vált bank annyit közölt, hogy soha sem kommentálnak felvásárlásokról szóló híreket és folyamatokat. A CSOB annyit közölt, hogy mindig érdeklődnek a bővülési lehetőségek iránt, főleg a kulcspiacokon, mint Szlovákia. De a konkrét üzletről nem nyilatkoztak, ahogy a Tatra és a Penta sem.

Az OTP Bank viszont a régió más országaiban több felvásárlásba is belevágott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!