Az elemzői várakozásokat meghaladó profitról számolt be péntek hajnalban az OTP. A számviteli eredmény 131,6 milliárd, a korrigált adózott eredmény pedig 110,5 milliárd forint lett - mondta az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón Bencsik László vezérigazgató-helyettes.

A korrekciók legfontosabb oka az akvizíciók hatása volt, az OTP ugyanis a könyv szerinti értéknél olcsóbban jutott hozzá a megvásárolt hitelintézetekhez.

Dübörög a gazdaság

Korrekciókkal számolva kilenc hónap alatt 313,1 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el az OTP, ez 19 százalékkal magasabb a tavalyinál. A növekedés egyik oka a megvásárolt bankokból jövő nyereség, a másik pedig a kedvező gazdasági környezet. Azon országokban, amelyekben az OTP jelen van, dübörög a gazdaság, a bankok jól teljesítenek. Akvizíciók nélkül 294 milliárd forint lett volna a kilenc havi profit, ez is 12 százalékos növekedés lett volna. A működési eredmény akvizíciók nélkül is 16 százalékkal nőtt, igaz, a kockázati költségek is emelkedtek, bár még mindig viszonylag alacsonyak - mondta Bencsik.

Jóformán az összes leánybanknál javult a teljesítmény, voltak olyan országok, amelyekben igen nagy mértékben. Ukrajnában például 40 százalékkal, Oroszországban pedig 17 százalékkal forintban számolva. Igaz, ebben benne van a hrivnya és a rubel erősödése is, a helyi devizában valamivel kisebb volt a növekedés.

Magyarországon csupán 4 százalékkal nőtt a profit, a 19 százalékos eredménynövekedés főleg a külföldi csoporttagok érdeme. A negyedik negyedéves számok még szebbek lehetnek, mert bekerül a mérlegbe a szerb Vojvodanska bank eredménye is.

A babaváró átrendezte a számokat

Csoportszinten akvizíciók nélkül számolva 4 százalékkal nőtt a hitelállomány, Magyarországon ezen belül 8 százalékos bővülést mértek - főleg a babaváró támogatásnak köszönhetően. A fogyasztási hitelek állománya 43 százalékkal ugrott meg az államilag támogatott kölcsönnek köszönhetően.

A lakáshitelek is népszerűek, ezek volumene 3 százalékkal nőtt. Az OTP összességében véve 10 százalékos növekedést várt a fogyasztási hiteleknél az idén, ezt sikerült elérni kilenc hónap alatt, így a mostani várakozás ennél is optimistább. A vállalati hitelek is viszik, Magyarországon 4 százalékkal nőtt az állomány.

A betétállomány is nőtt - még Magyarországon is bővült 2 százalékkal annak dacára, hogy júniusban elindult a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+). Csoportszinten 5 százalékkal nőtt a betétállomány akvizíciók nélkül számolva, akvizíciókkal 11 százalékos volt a bővülés.

A rossz (úgynevezett Stage3) hitelek aránya tovább csökkent, 2018 elején még 12,2 százalékos volt, szeptember végén már csak 6,9 százalékos. Az ilyen hitelek fedezettsége 65,9 százalékos. A korábbi módszertan szerint számított, legalább 90 napja késedelmes kölcsönök arány 5 százalék.

Nő a piaci részesedés

A lakáshitelpiacon 6 százalékkal nőtt az új folyósítások volumene, ezzel az OTP piaci részesedése a piacon 30 százalék fölé emelkedett. A bank rendkívül aktív a családtámogatási konstrukciók értékesítésében, így a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) folyósításában is. Eddig 156 milliárd forintnyi csokot helyeztek ki.

A babaváró hitelt is viszik, mint a cukrot, a piacon 277 milliárd forintnyit helyeztek ki, ebből 124 milliárd volt az OTP-s - sorolta Bencsik. Ez 45 százalékos piaci részesedést jelent. Összesen 13 ezer szerződést kötöttek az OTP-nél, átlagosan 9,5 millió forintot kapott egy-egy család 19,7 éves átlagos futamidőre. Bencsik dicsérte a konstrukciót, mivel önerőként használható a lakáshitelek mellé, így olyan ügyfélkör is felvehet lakáshitelt, akinek megfelelően magas a jövedelme, de nem rendelkezik megtakarítással, hogy előteremtse a szükséges önerőt.

Bencsik a jövővel kapcsolatban is optimista, a régióban komoly gazdasági növekedésre számítanak a bank szakértői, Magyarországon 4,8 százalékos GDP-bővüléssel számolnak az idén, Moldova és Románia gazdasága is 4 százaléknál nagyobb mértékben nőhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!