A tavalyi rekordokat rekordra halmozó év után az idei is jól indult az OTP-nél, kiváló negyedéven lehet túl az bank - állítják az elemzők két nappal a bank gyorsjelentésének közzététele előtt. Az OTP péntek hajnalban teszi közzé a hivatalos számokat, amelyek a szakemberek szerint a tavalyinál is erősebbek lesznek.

Az első negyedévben az elemzői konszenzus alapján a számviteli adózott eredmény 69,9 milliárd forint lehetett, ez 7 százalékkal magasabb a 2018-asnál. A korrekciós tételek magasabbak a tavalyinál, 16,4 milliárd forinttal csökkenthetik az eredményt. Ennek a döntő része a bankadó lehet, amit az OTP egész évre hagyományosan az első negyedévben számol el.

A korrekciós tételek nélküli adózott eredmény 86,3 milliárd forint fölött alakulhatott a becslések szerint, ami brutálisan nagy szám, 9 százalékkal magasabb a tavalyi első három hónapénál. Az adózás előtti eredmény pedig 8 százalékkal ugorhatott meg egyetlen év alatt több mint 97 milliárd forintra.

A hitelezés felfutásából az OTP is kivette a részét, a kamatbevételek az elemzők szerint 14 százalékkal nőhettek egy év alatt, de még a tavalyi utolsó negyedévhez képest is volt némi növekedés. A nettó díjak és jutalékbevételek szintén nőttek 2018 első negyedévéhez képest 14 százalékkal. A működési költség is nőtt persze, szintén 14 százalékkal, de ez nem meglepő az akvizíciók miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!