Hatalmasat zuhant ismét a török líra árfolyam a péntek hajnali kereskedésben, miután a török tárgyalódelegációnak nem sikerült látványos eredményeket felmutatnia Egyesült Államokban folytatott tárgyalásain. A török deviza árfolyama két nap leforgása alatt 15 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, annak ellenére, hogy a Financial Times tudósítása szerint a török kormány pénteken fontos gazdasági reformok bejelentésére készül.

Az európai jegybank, az EKB bejelentése szerint a legnagyobb európai bankok helyzetét monitorozó szervezete azt vizsgálja, hogy azok mekkora kitettséggel rendelkeznek az ország irányában. Azaz, ha összeomlana a török pénzügyi rendszer, az milyen mértékben fertőzné meg ezeken a bankokon keresztül a nagy európai bankokat és rajtuk keresztül az európai pénzügyi rendszert.

A brit pénzügyi lap szerint a vizsgálatok azt mutatták, hogy a helyzet jelenleg még nem kritikus, azonban arra a következtetésre jutott, hogy a spanyol BBVA, az olasz Unicredit és a francia BNP Paribas különösen nagy kitettséggel rendelkezik a régióban.

Eközben Recep Tayyip Erdogan, az egyeduralmi rendszerét egyre inkább megerősítő török elnök meglehetősen szerencsétlen beszédet tartott csütörtök este, amivel csak olajat öntött a tűzre. Az alapvető probléma eddig is az volt, hogy a túlfűtött török gazdaságban felütötte fejét az infláció, s erre a jegybanknak kamatemeléssel kellett volna reagálnia.

Azonban az elnök már évek óta ostorozta a bankszektort a szerinte magas kamatok miatt, ezért az elnöktől immár egyáltalán nem független jegybank vezetése nem mert masszívan kamatot emelni az infláció és a líra gyengülésének megfékezése érdekében. Erdogan mostani beszédében a tudósítások szerint ismét kiemelte, hogy szerinte jelenleg különböző támadások folynak Törökország ellen, de nem kifizetődő ezeket figyelembe venni. Mint mondta "ha nekik dollárjuk van, akkor nekünk népünk van, igazságunk és istenünk". Ebből a legjobb indulattal sem lehet azt a következtetést levonni, hogy a megfelelő lépések megtételére készülnek.

 

török líra/dollár
Kép: stooq.com

A héten már a devizapiacon voltak olyan pletykák, hogy Törökország az IMF-hez fordul és tőkekorlátozásokat vezet be. A török pénzügyminiszter, Berat Albayrak pénteken várhatóan egy új kormányzati intézkedéscsomagot mutat majd be "új gazdasági modell" néven. Ebben a várakozások szerint az adósságállomány, a költségvetési hiány és a folyó fizetési mérleghiány csökkentésének lépéseit részletezheti.

A fotó forrása: AFP Photo/Turkish Presidential Press Service.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!