A cégcsoport az első fél évben 3,121 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 30 százalékkal többet a tavalyi első fél évinél, konszolidált nettó nyeresége 603 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 24 millió forintról - írja az MTI a jelentés nyomán.

A geotermikus energiatermelő rendszerek kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozó PannErgy jelentősen növelte hőértékesítését az időszak kedvező időjárási viszonyainak hatására. A fűtési idény a tavalyihoz képest később fejeződött be, az átlaghőmérsékletek a hőbeadás szempontjából az időszak nagy részében optimálisabban alakultak, így a társaság magasabb árbevételt tudott elérni.

A 3,121 milliárd forint árbevételből 2,769 milliárd forint hőértékesítésből származik, ami 31 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 2,109 milliárd forinthoz képest.

Az értékesítés közvetlen költségei 19 százalékkal, 2,214 milliárd forintra emelkedtek, az igazgatási és általános költségek pedig 2 százalékkal, 233 millió forintra mérséklődtek.

A működési eredmény (EBIT) 780 millió forint volt 2019 első fél évében, 65 százalékkal magasabb a 2018. első fél évinél.

A pénzügyi műveletek vesztesége 162 millió forintot tett ki a tavalyi első fél évi 439 millió forint veszteség után, a javulást a nem realizált árfolyamveszteség kedvező változása okozta.

A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 1,451 milliárd forint volt az első fél évben, 27 százalékkal nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. Az EBITDA időarányosan jelentősen meghaladja a társaság 2019-re vonatkozó éves tervét, amely 2,320-2,380 milliárd forintos EBITDA-val számol.

A PannErgy 20 forint névértékű törzsrészvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír keddi záróára 730 forint volt, megegyezett az előző záróárral, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 816 forint, a legalacsonyabb 630 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!