Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fed következő lépése körüli kérdések, illetve a globális gazdaság növekedésére vonatkozó aggodalmak és az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyaránt idegességre adnak okot a befektetőknek. Erre tett még rá egy lapáttal tegnap az amerikai állampapírpiac, amely 2007 óta a legerősebb jelzését küldte arra vonatkozóan, hogy hamarosan recesszióba süllyedhet a világ legnagyobb gazdasága - írja a Financial Times.

A három hónapos amerikai államkötvények hozama a tegnapi kereskedésben már 41,23 bázisponttal járt a 10 évesek felett, ez 2007 márciusa óta a legnagyobb különbség a rövidebb állampapír javára. A hozamgörbe hasonló mértékű invertálódása, azaz a rövidebb lejáratú állampapírok hozamának a hosszabb lejáratúak fölé emelkedése előzte meg az amerikai gazdaság recesszióba süllyedését minden esetben az elmúlt fél évszázad során.

A lap által megkérdezett elemzők szerint a világgazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmakat erősítették az utóbbi időben az új-zélandi, az indiai és a thaiföldi jegybank által végrehajtott kamatvágások, a csalódást keltő német ipari termelési adat és annak a növekvő valószínűsége, hogy Nagy-Britannia átfogó megállapodás nélkül fog kilépni az Európai Unióból októberben.

Nyakunkon a visszaesés

A következő recessziót ennél jobban nem is lehetne jelezni - mondta Mark Holman a TwentyFour Asset Management szakértője. Itt van a kereskedelmi háború a világ két legnagyobb gazdasági hatalma között, ahol mindkét fél megmakacsolta magát, az óra ketyeg és közeleg a kemény brexit, szóval igazán értelmes gondolatnak tűnik a téteket levenni egy kicsit az asztalról - tette hozzá.

Michael de Pass, a Citadel Securities amerikai állampapírok kereskedéséért felelős vezetője szeriont az amerikai hozamgörbe egyre nagyobb mértékű inverzitása arra utal, a befektetők attól félnek, hogy a Fed túl lassan fog reagálni az amerikai gazdaság lassulására.

A jelzés, amit a piac a jelek szerint küldeni kíván az, hogy a Fed le van maradva az események mögött és nagy a kockázata annak, hogy a monetáris politika hibázni fog. Egyelőre túl korai lenne biztosan azt állítani, hogy a Fed tényleg elkésett, azonban az ettől való félelem volt kétségtelenül az elmúlt napok legnagyobb piaci mozgatórugója - tette hozzá.

Elkéshet a Fed

Ráadásul a St. Louis-i Fed elnöke James Bullard kedden erre csak rátett egy lapáttal, amikor egy washingtoni eseményen kifejtette, nem lenne reális elvárni a Fedtől, hogy reagáljon as kereskedelmi háborúban elhangzó minden egyes nyilatkozatra. Szerinte ugyanis ha a Fed válaszolna minden egyes fenyegetésre és ellenfenyegetésre ebben a kötélhúzásban, akkor az jelentősen destabilizálná az amerikai monetáris politikát. A jegybankár szerint a Fed már így is reagált a fejleményekre júliusi kamatcsökkentésével, amely a kereskedelmet övező bizonytalanságra adott válaszlépés volt, egyfajta biztosítás azzal szemben, a még nem előre látott fejleményekkel szemben.

Eközben viszont a chicagói Fed elnöke, Charles Evans ennél azért enyhébb hangot ütött meg szerdán, amikor jelezte a Reuters brit hírügynökségnek, támogatná a további kamatcsökkentéseket, ha az infláció a jegybank 2 százalékos célja alatt maradna tartósan.

A határidős jegyzések alapján a piaci szereplők jelenleg több, mint 60 százalékos esélyt adnak arra, hogy a Fed szeptemberben 25 bázisponttal csökkenti majd az amerikai irányadó kamatokat, s 40 százalék körülit annak, hogy fél százalékkal.

Ha jön a recesszió, a tőzsde is zuhan

A hozamgörbe inverzzé válása azt jelenti, hogy a rövidebb lejáratú állampapírokért magasabb hozamot várnak el a befektetők, mint a hosszabb lejáratúakért. Ez elvileg ellentétes a pénzpiacok logikájával, hiszen a befektetési időtáv növeléséért a befektetőknek elvileg extra hozamot kellene elvárniuk. Kivéve, ha arra számítanak, hogy az amerikai gazdaság lassulása miatt a Fed csökkenteni fogja rövidebb távon a kamatokat, mint ahogy azt a mostani helyzetben is tapasztalni lehet.

Attól pedig nem véletlenül tartanak a befektetők, hogy recesszió következik az Egyesült Államokban, hiszen erre ebben az évezredben mindössze két alkalommal volt példa. Mindkét recessziót az amerikai részvényárfolyamok masszív csökkenése kísérte, amely során az S&P 500-as index korábbi csúcsához képest 50 százalékot esett. A bizonytalanságot fokozza az, hogy a recessziót tényét rendszerint utólag állapítják meg a statisztikai adatok alapján, így mire hivatalosság válik, hogy recesszió van, addigra az már régen elkezdődött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!