Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint tavaly a negyedik negyedévben 565 millió forint adózott eredményt könyvelt el a cégcsoport, 13,943 milliárd forint árbevétel mellett, az eredmény éves szinten 33,8 százalékkal csökkent, az árbevétel pedig 7,2 százalékkal bővült. Tavaly az árbevétel 67,5 százaléka export, a többi belföldi árbevétel volt.

A jelentés szerint tavaly a Rába számára fontos európai és tengerentúli tehergépjármű-, valamint mezőgazdasági járműpiacokon egyaránt jelentős növekedés volt, ennek, valamint az orosz busz- és teherautó szegmens ugyancsak bővülő igényeinek rugalmas gyártási kapacitással felelt meg a társaság.

A drasztikusan megugró acélalapanyag árak és energia egységárak ellenére negyedéves szinten és 2018 egészében is sikerült növelni a bruttó nyereségességi szintet: a bruttó fedezeti szint növekedése a negyedik negyedévben 1,1 százalékpontot, az egész évet tekintve pedig 0,2 százalékpontot ért el. Mindezzel a csoport szintű bruttó fedezet 21,3 százalékot ért el.

Az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,79 milliárd forint lett 2018-ban, 7,6 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbinak, a 2018 utolsó negyedévi pedig 1,167 milliárd forint, 24,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A cégcsoport üzemi eredménye tavaly az év egészében 18,5 százalékkal, 1,751 milliárd forintra mérséklődött, az utolsó negyedévben pedig 38,1 százalékkal, 655 millió forintra csökkent.

Az üzletágak közül 2018-ban a járműalkatrész és a jármű üzletág 47, illetve 15 millió forinttal növelni tudta üzemi eredményét, a futómű üzletág nyeresége 354 millió forinttal csökkent.

A gyorsjelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki kifejtette: a jelentős piaci élénkülés támogatta a Rába működését, a társaság növekvő árbevétellel, nyereségesen zárta 2018-at. Emellett azonban a megugró költségekkel is szembe kellett nézniük, amit rugalmas, hatékony, vevőigényekre szabott működéssel, és kézben tartott költségekkel ellensúlyozott a társaság.

A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán a papír 1215 forinton zárt, 45 forinttal, 3,57 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1530, a legalacsonyabb 1180 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!