Vang Jang miniszterelnök-helyettes a kínai kormány hivatalos szócsövének tekintett People's Daily című napilapban pénteken megjelent cikkben közölte, hogy a következő három év során fokozatosan eltörlik a hazai pénzügyi cégekben megszerezhető külföldi tulajdon hányadát korlátozó előírásokat. Hangsúlyozta, hogy Kínának nem kedvezmények kínálásával kell vetélkednie a külföldi tőkéért, hanem tisztességes, átlátható, a jogra alapozott és kiszámítható üzleti környezetet kell biztosítania. (Befellegzett a jól ismert világnak.)

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,14 százalékkal, 3432,67 pontra, az ötven legnagyobb forgalmú, leglikvidebb és legnagyobb kapitalizációjú papírjainak teljesítményét tükröző SSE 50-es index pedig 1,04 százalékkal, 2862,34 pontra emelkedett. A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,79 százalékkal, 11 645,05 pontra emelkedett. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,88 százalékkal, 4111,91 pontra, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index pedig 0,88 százalékkal, 1900,63 pontra kúszott fel - írja az MTI.

Az elmúlt egy hét leforgása alatt a CSI-300-as mutató 3 százalékkal nőtt, az idén ez volt a legerősebb heti ütem, míg a Shanghai Composite 1,8 százalékkal emelkedett múlt péntekhez képest. A tőzsdei indexek menetelését a friss makroadatok is segítették, mert arra lehet következtetni belőlük, hogy a kínai gazdaság továbbra is robusztus ütemben bővül. Az ipari termelői árak meglepően erősen emelkedtek októberben, és a fogyasztói árak is gyorsuló ütemben nőttek, ami enyhítette a kereslet esetleges lassulása miatti piaci aggodalmakat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!