Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elképesztően borúsan látják a világgazdaság kilátásait a szakértők - derül ki a Bank of America Merill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A megkérdezett 234, összesen 645 milliárd dollár befektetéséért felelős portfóliómenedzser nettó 60 százaléka gondolta januárban úgy, hogy a globális gazdaság növekedése a következő 12 hónap során gyengülni fog. Ez nagyon magas érték, ilyen mértékű pesszimizmust utoljára 2008 júliusában lehetett tapasztalni az alapkezelők körében a felmérés történetében, még a 2007-2009-es medvepiacot és válságot megelőző medvepiac idején, 2001-ben sem uralkodott ilyen mértékű borúlátás a profik között.

Egyelőre viszonylag kevesen várják azt, hogy a lassulás recesszióba csapna át idén. A megkérdezettek mindössze 14 százaléka tart egy ilyen forgatókönyvtől, a többség inkább úgy véli, hogy egy 2-3 évig tartó tartós stagnálás jellemezheti majd a jövőben a világgazdaságot.

Azt, hogy mekkora fordulat következett be a befektetők jövőképében jól mutatja az inflációs várakozások látványos összeomlása. Míg a csúcson, 2018 áprilisában még a felmérésben nettó 82 százalék várta a fogyasztói árak növekedésének gyorsulását globálisan, addig most januárban már csak nettó 14 százalék tippelt erre. Az elmúlt két hónapban olyan mértékben csökkentek az inflációs várakozások, amire a felmérés közel 20 éves történetében eddig mindössze egyszer volt példa - emelik ki a Bank of America Merrill Lynch szakértői.

A hatalmas fordulatra a hangulatban jó példa a vállalatok jövőbeni profitjára vonatkozó várakozások drasztikus változása is. Az optimista, euforikus hangulat csúcsán, tavaly januárban az alapkezelők nettó 39 százaléka gondolta azt, hogy a következő 12 hónapban emelkedni fog a cégek átlagos egy részvényre eső nyeresége globálisan (azaz a növekedést várok tábora 39 százalékponttal haladta meg a csökkenést várókét.) Most azonban már nettó 52 százalék szerint a profitok csökkenni fognak az előttünk álló 12 hónapban. Ilyen mértékű pesszimizmust szintén 2008-ban lehetett tapasztalni a felmérésben.

A befektetők félelmeinek középpontjában változatlanul a kereskedelmi háborús fejlemények állnak. A piacokat fenyegető legnagyobb kockázatok (tail risk) között immár nyolcadik hónapja ez a téma van az első helyen, a második leggyakrabban említett probléma a jegybankok kvantitatív szigorítása és a kínai gazdaság lassulása lettek.

Az alapkezelők decemberhez hasonlóan ezúttal is úgy vélték, hogy a leginkább megjátszott pozíció az amerikai dollár vétele a piacon, a második helyen a FAANG és a BAT részvények vétele szerepelt. A nagy internetes cégek (Facebook, Amazon, Apple, Netfflix, Google és a kínai Baidu, Alibaba, Tencent) vétele decembert megelőzően hosszú hónapokig állt a legzsúfoltabbnak tartott pozíciók listájának élén.

Michael Hartnett, a BofA-Merrill vezető befektetési stratégájának véleménye szerint a felmérés adatai arra utalnak, hogy a piac jelenleg egy elhúzódó stagnálást áraz, s nem recessziót. Ugyanakkor szerinte a szereplők többsége arra számít, hogy az elmúlt hónapokhoz képest enyhülni fog a Fed monetáris politikája, erre utalhat, hogy az eddiginél meredekebb hozamgörbét kezdtek el beárazni.

Az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a pénzügyi befektetők egyre inkább felkészületlennek tartják a vállalatokat a kamatok emelkedésére. A megkérdezettek nettó 48 százaléka szerint a cégek globálisan szinten túlságosan el vannak adósodva, s 2009 óta első ízben a többség azt tartaná szerencsésnek, ha a cégek felesleges pénzeszközeiket hitelállományuk csökkentésére fordítanák újabb beruházások, illetve a részvényeseknek történő kifizetések (osztalék vagy részvény visszavásárlás) helyett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!