Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni FTSE-100 mutató 0,17 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,85 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,41 százalékkal, Madridban pedig 0,12 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,51 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,45 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,40 százalékkal csökkent - írta az MTI.

Európában az autó- és a vegyipari vállalatok voltak a nap vesztesei annak nyomán, hogy a BASF német vegyipari konszern rontotta idei eredményelőrejelzését, valamint az autógyártás lassulására figyelmeztetett. Az autógyártók értéke közel 1,6 százalékkal, a vegyipari vállalatoké pedig több mint egy százalékkal csökkent. A BASF 3,32 százalékos mínuszban zárta a kereskedést, de napi mélypontján 6,5 százalékot meghaladó veszteségben forgott.

A legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank árfolyama 4,17 százalékkal csökkent Frankfurtban. A hét végén bejelentett és azonnal elindított átalakítási tervet nem fogadták jól a befektetők, hétfőn is jelentős, 5,3 százalékos mínuszban zárt a bankpapír. Az európai bankok árfolyamváltozását mutató alindex 0,75 százalékkal esett kedden.

A Danske Bank, a legnagyobb dániai pénzintézet árfolyama 2,59 százalékkal esett a koppenhágai tőzsdén, miután a tavaly pénzmosási botrányba keveredett bank ismét, immár második alkalommal rontotta az idei évre vonatkozó előrejelzését.

Az Ocado, a kizárólag online rendelések alapján élelmiszert, egyéb háztartási cikkeket, játékokat kiszállító brit szupermarketlánc viszont 5,6 százalékkal drágult, miután az első féléves adatokat tartalmazó gyorsjelentésében optimista előrejelzést közölt a december elején záruló üzleti évére.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,37 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,11 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,18 százalékos pluszban állt.

A CME-csoport FedWatch szolgáltatása szerint a piac 96,1 százalékos valószínűséget ad annak, hogy a Fed július 31-én 0,25 százalékponttal csökkenti a kamatot, míg a 0,50 százalékpontos kamatvágás esélye az egy héttel ezelőtti 25,0 százalékról 3,9 százalékra esett vissza.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. Az árakat felfelé hajtja az iráni atomprogram körüli feszültségek fokozódása és a nagy olajexportőr országok kitermeléscsökkentési megállapodása, a mértéket azonban visszafogják a világgazdasági növekedés lassulását és ebből adódóan az olajkereslet gyengülését övező aggodalmak.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos pluszban, 64,25 dolláron, míg az augusztusi szállítású WTI 0,21 százalékos nyereségben, 57,78 dolláron forgott kora este, háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,07 százalékkal, 1398,75 dollárra esett.

Egy euróért 1,1209 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!