Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,02 pontos, az S&P 500-as mutató pedig 0,4 pontos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,4 pontos pluszban indította a napot.

Az Alphabet, a Google anyavállalat hétfőn tőzsdezárás után teszi közzé gyorsjelentését, utolsóként a nagy tőkeértékű technológiai vállalatok nevük kezdőbetűje alapján FAANG-csoportként emlegetett ötöséből. Közülük az Apple és a Facebook a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a múlt héten, a Netflix és az Amazon viszont csalódást okozott előrejelzésével az MTI szerint.

Mindazonáltal a New York-i tőzsdeindexek továbbra is tartják magukat kéthavi csúcsuk közelében, ami az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező derűlátásnak és a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatemelések lassítását ígérő jelzéseinek köszönhető.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken London kivételével veszteséges volt a kereskedés hétfő délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,23 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,58 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1441 dollárt adtak, 0,15 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,54 százalékkal drágult a dollár, 110,07 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára esik. Napközben még kéthavi csúcson is álltak a jegyzések a nagy kőolajexportáló országok kitermeléscsökkentésének és a Venezuela olajiparát sújtó amerikai szankcióknak a hatására, de mindezt felülírták a kereslet gyengülésére számító előrejelzések és a világgazdaság növekedésének lassulása miatti aggodalmak. Hétfő délután fél négykor az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,34 százalékos mínuszban, 61,91 dolláron, a márciusi WTI pedig 1,83 százalékos veszteségben, 54,25 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,64 százalékkal, 1313,60 dollárra süllyedt.

Pénteken vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,26 százalékkal, 25 063,89 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,09 százalékkal, 2706,53 pontra emelkedett, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,25 százalékkal, 7263,87 pontra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!