"Tavaly elkezdődtek azok a beruházások és befektetések, amelyek alapját a cég 2016-os tőzsdére menetele biztosított és amit a befektetőknek már akkor megígértünk. Ezek fókuszában a megújuló- és földgázalapú energiatermelő portfólió bővítése, valamint az energiatárolási innovációs projekt álltak" - jelentette ki Ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója, aki szerint eljutottak odáig az év végére, ahova el akartak jutni.

A részletekkel kapcsolatban elmondta, hogy összesen 11,5 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházásokat, tavaly decemberben például lezárták az első napos projektjüket, ez egy Domaszéken megvalósult 2 MW kapacitású naperőművet jelent. "Ez már termeli az árbevételt" - emelte ki ezzel kapcsolatban. Nem ez az egyetlen naperőműves projektje a cégnek, hiszen Monoron 4 MW kapacitású, míg Balatonberény külterületén közel 7 MW kapacitású naperőművet építenek. Ezen felül már van egy másik, utóbbihoz hasonló nagyságú projekt is, ahol már csak az aláírás hiányzik a beruházás elindításához. Ezzel párhuzamosan folytatódott a debreceni depóniagázos beruházás, míg Sopronban egy 236 millió forintos hatékonyságnövelő kazánberuházást hajtottak végre.

Ifj. Chikán kiemelte az energiatárolási célú akkumulátoros k+f+i projektjüket, amely 1,1 milliárdos költségéből 500 millió forintnyi állami támogatást is kaptak. "Nagy eredménynek tartom azt is, hogy meg tudtuk vásárolni a Főgáztól Zugló-Therm Kft 51 százalékát" - jelentette ki ifj. Chikán.

Harmadával növekvő árbevétel

A tőzsdén jegyzett magyar energetikai vállalat árbevétele tavaly 32 százalékkal, közel 18,4 milliárd forintra nőtt, míg a 915 millió forintos nettó eredménye 11 százalékos növekedést tükröz az előző évi bázisértékhez képest - számolt be az eredményekről Bodó Sándor, pénzügyi igazgató.

Mindezzel párhuzamosan a cég EBIDTA-értéke, azaz a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény 1.8 milliárd forintot ért el tavaly. Ez az előző évhez képest valamelyest csökkent, melynek okát Bodó a 2017-es év eleji nagy hidegnek tulajdonította. Ugyancsak hatással volt az eredményekre, hogy a cég virtuális erőművéhez új partnerek csatlakoztak, ahogy a gázkereskedelem elindulása is befolyással volt a végleges számokra.

Egyhangúlag elfogadta a vezetőség ajánlásait a közgyűlés
Fotó: Doszpoly Tamás

A közgyűlés végül 99,91 százalékos arányban fogadta el a vállalat nemzetközi szabványoknak megfelelő, IFRS szerinti konszolidált pénzügyi jelentését, mely szerint az eszközök összesen 16,7 milliárd forint értéket, míg az átfogó eredményt valamivel több mint 435 millió forintot ért el.

Az osztalékkal kapcsolatban elhangzott, hogy a vezetőség 250 098 816 forintot ajánlott osztalékként kifizetni, ami részvényenkénti 16 forintos osztaléknak felel meg. A közgyűlés végül 99,97 százalékkal fogadta el ezt a javaslatot. "Az osztalékhozam mértékét igyekszünk a mindenkori banki betéti kamatok környékén, annál picit magasabban tartani, amennyiben erre lehetőségünk van" - mondta ezzel kapcsolatban Kovács Domonkos, az ALTEO akvizíciós és tőkepiaci tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyettes.

Folytatódó befektetések

A tavaly év eredményeit látva bebizonyosodott, hogy létezik az, amiben hittünk és dolgoztunk, hiszen ténylegesen megvan az a befektetési volumen a piacon, ami akartunk - kommentálta az eredményeket a Napi.hu-nak Ifj. Chikán Attila, aki ugyanakkor egyből hozzátette: természetesen hátradőlni nem lehet, de az elért eredmények adnak egy biztos alapot.

A cég vezető kiemelte azt is, hogy 2017-ben elkezdtek olyan hosszabb távú projekteket, mint az állami támogatással megvalósult k+f+i projektjük, melynek keretében akkumulátoros energiatároló innovatív alkalmazási modelljének kidolgozására kaptak 500 millió forintos állami támogatást. A végső cél az, hogy az időjárásfüggő energiaforrások hasznosításának tervezhetőbbé tételét vizsgálják majd. "Ennek még még én is csak most mérem fel a jelentőségét" - tette hozzá ifj. Chikán, aki egyből hozzátette, hogy amennyiben az eredményekről beszélünk, úgy nem szabad kihagyni azt sem, hogy ismét bebizonyosodott: a portfólió életképes, "megy előre", amit a tavaly januári nagy hideg alatt is bizonyított. "Ki lettünk próbálva" - mondta ezzel kapcsolatban.

A sikerek nagy dolgok, míg kudarcok szerencsére nincsenek nagyok, ugyanakkor a hétköznapi apró csiszolni valókból sok ezer van - mondta az ALTEO vezérigazgatója, amikor arról érdeklődtünk, hogy volt-e valami, amit jobban is végezhetett volna cég. Ilyennek említette a cégstruktúra átalakítását és a tavalyi nagy hideg alatt végzett munkát is. "A váratlan fagy után napról-napra felülvizsgáltuk a tevékenységünket, apró részletekre lebontva, mit lehetett volna jobban csinálni. Nagy hiba szerencsére nem volt, apróbbak viszont igen. Ugyanakkor úgy vélem, hogy csak az hibázik, aki dolgozik és összességében ezáltal is erősödött a csapat." - kommentált.

Az idei kilátásokkal kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy ez lesz az ALTEO-nak a második befektetési éve, így év végére remélhetőleg több projektet is be lehet fejezni. "Kifejezetten optimista vagyok 2018-al kapcsolatban, bízom benne, hogy a mostani befektetésekkel olyan stabil alapot rakunk össze, ami megadja a kezdőlökést a 2019-2020-as évekre. Év végére már látni fogjuk azt is, hogy pontosan milyen tőke- és részvénypiaci akciókkal megyünk tovább annak érdekében, hogy pénzügyileg továbbra is stabil maradjon az ALTEO".

A cikk megjelenését az ALTEO Nyrt. támogatta.

Fotó forrása: Doszpoly Tamás

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!