Kezd leülni a por a magyar kötvénypiacon, miután idegesen indult a hét az MNB múlt heti kamatcsere-aukcióját követően és a magyar kötvények és kamatcsere-termékek az elmúlt egy év legrosszabb teljesítményüket produkálták - kezdi összefoglalóját a Bloomberg pénzügyi hírügynökség. A veszteségek nagy részét mostanra ledolgozta a piac, s a szereplők most azt találgatják, mi lehet a jegybank következő lépése, amellyel lejjebb próbálja szorítani a hosszabb lejáratú hozamokat a magyar piacon.

A 10 éves magyar államkötvények hozama a tendert követő két napban november óta nem látott magasságba ugrott, miután a piaci szereplők az aukció eredményét kevésbé érezték monetáris szempontból lazának, mint arra számítottak. A cikk szerint most azt találgatják, hogy a negatív piaci reakciók fordulópontot jelentenek-e a magyar kötvényhozamok hónapok óta tartó csökkenő trendjében, vagy csak az eltúlzott várakozásokat korrigálta egy kicsit a piac.

A befektetők most három kérdést kellene hogy feltegyenek a magyar piacon történtekkel kapcsolatban a fentivel együtt. Az első, hogy mi sülhetett el balul az aukcióval kapcsolatban, a második a már említett fordulópont kérdése, a harmadik pedig az, hogy mit tesz majd ezután a jegybank.

Az eladási hullámot a cikk úgy tekinti, mint a túlzott piaci várakozások és az MNB részéről érkező vegyes jelzések eredményét. Miután a jegybank az elmúlt időszakban sokszor meglepte a szereplőket a vártnál is lazább irányban, ezért sokan joggal pozicionálták magukat arra, hogy az első aukciót követően további ilyen irányú mozgások következhetnek. A Bloomberg szerint ezt erősítette a Monetáris Tanács decemberi közleménye is, amely azt jelezte, a hozamok esetleg még nem estek eléggé.

"A hosszú hozamok az elmúlt három hónapban jelentősen mérséklődtek, ami leginkább az MNB előretekintő iránymutatásának és a jegybanki kamatcsere-eszközök, illetve a jelzáloglevél-vásárlási program novemberi meghirdetésének az eredménye. A magyar hozamgörbe régiós összevetésben is érdemben lefelé mozdult, ugyanakkor nemzetközi összehasonlításban továbbra is meredek."- idézi a cikk az MNB közleményét.

Egy budapesti államkötvény-kereskedő elmondása szerint a tender eredménye sok helyi szereplőt is váratlanul érhetett, azonban a jegybank kommunikációjának félreértelmezése mellett a hatást erősíthette, hogy az utóbbi időszakban elég sok forró pénz áramlott a helyi viszonyokban tapasztalatlanabb külföldi befektetőktől a magyar piacra. Ők sokat nyerhettek az elmúlt hónapokban a hozamgörbe laposabbá válásával, s most a tendert követően zárták pozícióikat és realizálták a profitot.

Az eladási hullámot viszont megállíthatta, hogy beléptek olyan vevők a piacra, akik a tovább csökkenő magyar hozamokra játszanak. A Socicété Général például a Bloomberg szerint arra számít, hogy a 10 éves swap 60 bázisponttal, 1,16 százalékig csökkenhet a következő 3-6 hónap során. A bank stratégája szerint a jegybank várhatóan erősíteni fogja hitelességét, s ez segíteni fogja a csökkenő trend visszatérés a 10 éves magyar állampapír hozamokban.

A tender eredményeit követően a jegybank várhatóan megkapja majd idővel amit akar, ez pedig a laposabb és alacsonyabb hozamgörbe - mondta a hírügynökség szerint Peter Attard Montaldo, a Nomura International elemzője.

A Bank of America és az ING elemzői szerint az MNB végső soron elégedett a hozamgörbe hosszú végén eddig elért csökkenéssel, s középtávon a piac visszatér majd az aukció előtti szintekhez. Azonban ez ugyanakkor kedvező beszállási lehetőséget biztosít majd azoknak, akik meredekebb hozamgörbére szeretnének játszani - idézik a Bank of America elemzőjének meglehetősen dodonai jóslatát, amely lefordítva hétköznapi nyelvre nagyjából annyit jelent, hogy ha felfelé megy majd a 10 éves eszközök ára, akkor lesznek majd eladók is.

Az MNB a cikk szerint az aukciót követően igyekezte megnyugtatni a piacot, s hangsúlyozta, hogy a tender nem egy egyszeri esemény, hanem folyamatosan tartanak majd ilyeneket, mindaddig, amíg a helyzet ezt szükségessé teszi, az első tenderéhez hasonló kondíciók mellett.

Az összefoglaló szerint mindenesetre a befektetők most kiemelt figyelemmel fogják figyelni a következő, február elsején esedékes tender eredményeit, de a Monetáris Tanács két nappal korábbi ülése is szolgálhat majd iránymutatással az ügyben, merre tovább.

Ugyanakkor a Bloomberg úgy véli, az MNB monetáris politikájának fenntarthatóságával kapcsolatos kétely magjait már elvetették, miután az infláció megindult felfelé az egész kontinensen és az európai jegybankok most már a kijáratot keresik az elmúlt évek laza monetáris politikájától.

Eddig szinte minden gyakorlati lépésük sikeres volt (mármint az MNB-é - szerk.), azonban ahogy a hozamok világszerte emelkednek, a hibázás lehetősége is egyre emelkedik - mondta a Bloombergnek Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. A magyar kötvények egyelőre immunisnak bizonyultak a globálisan emelkedő kamatemelési várakozásokkal szemben, azonban a piac ezt egyre inkább kezdi megkérdőjelezni - tette hozzá.

A múlt hét végén egyébként a Bank of America Merrill Lynch szakértői vélték úgy, hogy érdemes lehet a forint hosszabb távú erősödésére játszó pozíciókat nyitni, mivel az erősödő inflációs nyomás miatt ugyanis emelkedni fognak a forintkamatok és az MNB lassan ellövi az összes puskaporát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!