Mintegy 20 százalékot száguldottak a Tesla részvényei a tőzsdén kívüli kereskedésben tegnap délután, miután az elektromos autókat gyártó társaság közölte, a várakozásokkal szemben az elmúlt negyedévben nyereségesen működött. E mellett meglehetősen optimistán nyilatkozott a jövőről, s azt állították, hogy a Model Y névre hallgató városi terepjárójuk kifejlesztése a terveknek megfelelően halad és akár már jövő nyáron piacra kerülhet.

A kaliforniai székhelyű társaság harmadik negyedéves nyeresége 143 millió dollár lett, ami elég pozitív fordulatnak tekinthető az első félévben összeszedett 1,1 milliárd dolláros veszteség után - emeli ki a Financial Times. Ezzel a részvényenkénti 1,86 dolláros eredménnyel a cég a legoptimistább elemzői várakozásokra is pozitívan cáfolt rá, ezek ugyanis az 1,25 dolláros veszteség és a 0,34 dolláros nyereség között szóródtak.

Ugyanakkor a negyedéves bevételek mindössze 6,3 milliárd dollárt tettek ki, ami elmarad a tavalyi 6,8 milliárd dollártól, valamint a várakozásokban szereplő 6,5 milliárd dollártól is. Tesla elmondása szerint az árbevételre az volt kedvezőtlen hatással, hogy időközben közel háromszorosára emelkedett az értékesítésen belül a lízingelt autók aránya. Az elemzői kommentek szerint a mostani profit akár arra is utalhat, hogy a cég végre egy érettebb szakaszba lépett, s most már a költségek kordában tartására is koncentrál azután az intenzív kiadásokkal járó időszak után, amely a Model 3 kifejlesztését jellemezte.

A működési költségek a Model 3 gyártásba kerülésbe kerülése óta a legalacsonyabb szintre süllyedtek - közölte a társaság. Ennek eredményeként a GAAP amerikai számviteli előírásoknak megfelelően elkészített kimutatás alapján sikerült visszatérni a harmadik negyedévben a nyereséges működéshez, miközben a szabad pénzáramlás is pozitív lett.  Ez úgy volt lehetséges, hogy jelentősen csökkentettük költségeinket - emeli ki a jelentés.

A Tesla közleménye szerint jelenleg a cég életének következő, növekedési fázisára készülnek. Hozzáteszik, s Model 3 gyártásáras létrehozott gigászi gyáruk Sanghajban 10 hónap alatt készült el, s már készen áll a termelésre. Ez az üzem a Tesla elmondása szerint 65 százalékkal alacsonyabb költségek mellett lesz képes gyártani, mint az Egyesült Államokbeli üzemek. A termelés mennyiségének folyamatos növekedése és a költségkontroll fontosak abban, hogy elérjünk egy fenntartható, az iparágban vezető szintű nyereségességet- írja a cég.

A cég vezérigazgatója, Elon Musk telefonos konferencián elmondta, reményei szerint a Model Y SUV eladásai túlszárnyalják majd a Model X, S és 3, azaz az összes jelenleg gyártásban lévő típus összesített eladásait. Hozzátették hogy a Tesla Semi, a cég elektromos teherautójának a gyártása jövőre kezdődhet. A következő évben egyébként reményeik szerint Európában megkezdi majd működését a cég harmadik "giga-üzeme". Musk elmondása szerint a cég készpénztartalékai jelenleg megközelítik az 5,3 milliárd dollárt, szemben a három hónappal ezelőtti 5 milliárd dollárral, köszönhetően a 371 millió dollárnyi pozitív készpénzáramlásnak.

A Tesla néhány hete jelentette be, hogy a negyedév során összesen 97 ezer új autót gyártott le, ami rekordnak tekinthető, azonban még nem érte el a saját maga által kitűzött 100 ezer darabos célt. A befektetők eddig eléggé szkeptikusak voltak a tekintetben, hogy a társaság képes lesz-e a tervezett 360-400 ezer autó idei legyártására, azonban a mostani közleményük szerint nagyon bíznak abban, hogy ez sikerülni fog.

A cég részvényeinek árfolyama meglehetősen széles tartományt járt be az idén - emeli ki a brit lap. Tegnap 254 dolláron zárt, ami 18 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, azonban 42 százalékkal magasabb a júniusi mélypontnál. A zárás után kereskedésben tegnap 308 dollárig ugrott, ez február óta nem látott szintnek felel meg.

Nem csak a gyártás egyre nagyobb volumenben történő megindulása, de az önvezető technológia fejlődése is segítheti elvileg a Tesla részvényeit a jövőben. Musk ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az év végéig reményeik szerint elő tudnak majd állni egy korlátozott verzióval, amely önvezetésre lesz majd képes a tulajdonos szokásos napi útvonalain, egyelőre a vezető felügyelete mellett. A második ütemben erre a felügyeletre már nem lesz szükség, szerinte ez jövőre lehet reális opció.

A harmadik ütem, amelynek időpontja még nem világos, az lesz, ha majd a szabályozó hatóságok meggyőződnek arról, hogy az autó képes felügyelet nélkül is működni. A Tesla reményei szerint ez lesz majd az a pont, amikor a Tesla-tulajdonosok képesek lesznek elvben kikölcsönözni autóikat, s az így pénzt termel majd számukra, amikor ők nem használják.
"Ha megtörténik a váltás arról, hogy valakinek egy robotaxija van egy egyszerű autó helyett, az talán a legnagyobb értékugrást jelenti majd a történelemben egy használati tárgy esetében - mondta Musk.

Ugyanakkor vannak olyanok, akik szkeptikusak maradtak a kedvező harmadik negyedéves adatok mellett is. A Marketwatch például arra emlékeztet, hogy tavaly ugyanezt a forgatókönyvet játszotta el a cég a harmadik negyedévben. Egy évvel ezelőtt is a piac többsége veszteséget várt, s meglepetésre nyereséges lett a harmadik negyedév. Akkor szintén 250 dollár körüli szintről indult felfelé a részvény árfolyama, a jelentés megjelenését követően 10, majd decemberig összesen 40 százalékot száguldott a papír. Az akkor elért 380 dolláros csúcsról kezdődött meg az a visszaesés, amely a nyár közepéig tartott, s amely során a 180 dollár alatti szintet is meglátogatta az árfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!