A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2800 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 300 forintra - 14 380 forintos történelmi csúcsuk közelébe - erősödtek, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 439 forintra esett, forgalma 111,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5770 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3889,50 ponton zárt kedden, ez 68,11 pontos, 1,72 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A hangulat romlása miatt alapvetően esnek a nemzetközi részvénypiacok. Hozzátette, a magyar piacon is inkább az eladók domináltak, főleg a Mol és a Richter esetében, miközben az OTP jól tartotta magát - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

A Mollal kapcsolatban megjegyezte, hogy a rossz novemberi finomítói marzsok miatt továbbra is negatív a papír megítélése, de a gyengülésében leginkább meghatározó a nemzetközi hatás volt. A vezető elemző szerint a kereskedelmi háborúban több, negatívan értékelhető bejelentés is volt a EU-val és Kínával szemben, emiatt pesszimista a hangulat.

Donald Trump amerikai elnök a brit fővárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: "nincs határidő" az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötésére, lehet, hogy csak a jövő évi elnökválasztás után írják alá az egyezséget.

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala még hétfőn bejelentette, hogy évi 2,4 milliárd dollár értékben javasol bizonyos francia árucikkekre esetenként 100 százalékot is elérő pótlólagos vámot. Az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte: az Európai Unió egységesen lép fel az Egyesült Államok azon fenyegetéseivel szemben, hogy súlyos pótvámmal sújt bizonyos francia termékeket az internetes óriáscégekre kivetett digitális adó miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!