A Mol árfolyama 268 forinttal, 11,82 százalékkal 2000 forintra csökkent, 6,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1150 forinttal, 8,36 százalékkal 12 600 forintra esett, forgalmuk 18,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,23 százalékkal 394 forintra gyengült, forgalma 521,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,81 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3144,18 ponton zárt hétfőn, ez 241,67 pontos, 7,14 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Az ázsiai piacok gyenge teljesítménye folytatódott az európai tőzsdéken, és hasonló kép rajzolódik ki az amerikai értékpapírpiacokon is, amelyek az óraátállítás miatt egy órával korábban nyitottak. A piacok komoly eladói nyomással kezdték a napot, ez alól a budapesti tőzsde sem tudta kivonni magát - mondta Kocsis Márió a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

A koronavírus, és ezen keresztül a gazdaság általános lassulása miatti félelmek, valamint a hétvégi OPEC-találkozó is lefelé nyomta az árfolyamokat. Miután az olajkitermelő országok nem tudtak megállapodni, az olaj ára már a hajnali órákban is erőteljesen esett. A magyar piacon a vezető papírok mind jelentősebb mínuszban zártak, a legnagyobb veszteséget - 11,82 százalékos eséssel - a Mol szenvedte el, nyilvánvalóan az olajár-hatás miatt - mondta.

A kőolaj világpiaci ára hétfőn az 1991-es első öbölháború óta nem tapasztalt mértékben, több mint 30 százalékkal csökkent annak hatására, hogy Szaúd-Arábia árháborút indított a kitermelés további csökkentését elutasító

Oroszország ellen. Szaúd-Arábia áprilistól 6-8 dollárral csökkenti különböző nyersolajtermékei hordónkénti árát, és jelentősen, újra napi 10 millió hordó fölé növeli kitermelését. Az olajár csökkenése nagy veszteségeket okozott az olajipari részvények körében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!