A Mol árfolyama 130 forinttal, 7,03 százalékkal 1720 forintra csökkent, 4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 800 forinttal, 7,27 százalékkal 10 200 forintra esett, forgalmuk 16,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 16 forinttal, 4,47 százalékkal 374 forintra erősödött, forgalma 526,5 millió forint volt.

A Richter-papírok 260 forinttal, 4,37 százalékkal 5690 forintra gyengültek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2536,43 ponton zárt hétfőn, ez 156,46 pontos, 5,81 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar piac a nemzetközi trendekkel teljes összhangban esett. Nagy a félelem a globális gazdaság leállása nyomán várható veszteségek miatt, ezért a befektetők alapvetően menekülnek a részvényekből.

Negatív napot zárt a BÉT, de ez nem meglepetés annak fényében, hogy mi történik a világban. Pozitívumként említette a napi mélypontok feletti zárást. Például, az OTP volt 9500 forinton is - jegyezte meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!