Folytatódhat a már napok óta tartó pozitív hangulat a világ tőzsdéin, így a magyar börzén is. A vezető részvények közül kiemelte, hogy az OTP történelmi csúcsot érhet el, a Magyar Telekom is emelkedhet. A Richter is erős, jó esélye van, hogy 2018 júliusa óta új csúcsot érjen el az árfolyam - írja szakértői kommentárjában Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat kövező optimizmus tükröződik a nemzetközi piacokon, így emelkedésre számít a magyar tőzsdén is. Támogató erőt jelent a kínai fogyasztásélénkítés bejelentése, ami a német és közvetetten a magyar piacot is befolyásolja - vélekedett a hírügynökségnek Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

A hétfőn indult és eredetileg két naposra tervezett kereskedelmi tárgyalássorozatot a felek egy nappal meghosszabbították. Donald Trump amerikai elnök kedden egy Twitter üzenetben megelégedésének adott hangot a tárgyalások alakulása miatt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,35 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 40 809,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 1,89 százalékkal 3240 forintra erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 700 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1 százalékkal 447,50 forintra esett, forgalma 218 millió forint volt. A Richter-papírok ára 55 forinttal, 0,97 százalékkal 5750 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

Az európai vezető indexeken is pozitív kezdésre számítanak a szakértők szerdán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!