Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,27 százalék, a Stoxx 600 index 1,62 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,29 százalék veszteséget mutatott.

Londonban a nem hivatalos záróadatok alapján az FTSE-100 index 1,18 százalék gyengüléssel fejezte be a pénteki kereskedést. A frankfurti DAX 1,17 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,84 százalékkal esett. Madridban 1,05 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsde, Milánóban pedig 1,10 százalék volt az indexcsökkenés.

Az árfolyamesésért pénteken elsősorban néhány, ágazatában meghatározó vállalat várakozásoktól elmaradó negyedéves eredménye volt felelős. De változatlanul éreztetik hatásukat a tőzsdei hangulatot hetek óta nyomás alatt tartó tényezők is, a világkereskedelmi ellentétek miatt növekvő vámtételek, a nyersanyagárak emelkedése, valamint a világgazdasági növekedéssel, ezen belüli is a kínai növekedéssel szemben felmerült aggodalmak.

Az Amazon és az Alphabet csütörtöki amerikai zárást követően közzétett és a befektetők körében csalódást keltő negyedéves eredménye világszerte nagyban hozzájárult a tőzsdei árfolyamok eséséhez pénteken. Főként ennek volt tulajdonítható az is, hogy az amerikai tőzsdék mély veszteséggel kezdték a pénteki kereskedést az előző napi nagy nyereség után, és ezt követően Európában is megindult az indexek gyengülése.

Európában a francia Valeo autóipari alkatrész beszállító vállalat, valamint a svéd Electrolux részvénye jutott az Amazon és az Alphabet vállalatokéhoz hasonló sorsra. Eredménybeszámolóik miatt az előbbi részvénye húsz, az utóbbié négy százalékkal gyengült.

Ellenpéldával a finn Neste olajfinomító cég szolgált: részvénye tíz százalékkal erősödött várakozáson felüli negyedéves eredményének köszönhetően.

Az olajár vegyesen alakult pénteken, de a harmadik egymást követő hetet fejezheti be csökkenéssel. A tőzsdei árfolyamok esését követve a Brent a héten mintegy négy százalékkal, a WTI három és fél százalékkal csökkent.

Az európai kereskedési idő végén a Brent ára 0,26 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 77,09 dolláron, a WTI ára viszont 0,03 százalékkal 67,31 dollárra csökkent.

Az eurót az európai kereskedés végén 0,05 százalékkal jegyezték erősebben, 1,1380 dolláron.

Az arany ára pénteken emelkedett, és ezzel sorban a negyedik hetet zárhatja nyereséggel, január óta a leghosszabb szakaszt. Az amerikai kereskedés kezdetén a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 1,13 százalékkal állt magasabban, unciánként 1243,00 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!