Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni FTSE100 index 0,69 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,21 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,30 százalékos plusszal zárta a kereskedést.

Európában kedden az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességéhez fűzött remények, a Brexitet övező bizonytalanság, valamint vállalati eredménybeszámolók is befolyásolták a befektetői kockázatvállalási kedv alakulását.

A keddi kereskedés nyertese a telekommunikációs ágazat volt, kiemelkedően teljesített a Vodafone, részvénye mintegy 2,2 százalékos plusszal zárt, miután a befektetők pozitívan fogadták a vállalat kötvénykibocsátásáról szóló híreket.

Jelentős nyereséggel zárta a kereskedést a német Evonik vegyipari vállalat, részvénye 4,3 százalékot emelkedett annak köszönhetően, hogy negyedéves eredménybeszámolója megnyugtató volt a befektetők számára.

Ezzel szemben a brit Debenhams üzletlánc részvénye 2,8 százalékos mínusszal zárta a kereskedést, miután a vállalat profitfigyelmeztetést adott ki.

Az osztrák Raiffeisen Bank International árfolyama 12,31 százalékos veszteséggel zárta a napot annak folytán, hogy a bankcsoport pénzmosás gyanújába keveredett.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,06 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,07 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,10 százalék emelkedést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3 cent (0,05 százalék) plusszal, 65,70 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,31 százalékkal, 4,05 dollárral, 1283,45 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1293 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1327 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!