A múlt héten hivatalosan is elérte a medvepiaci tartományt a feltörekvő piaci részvények áresése. Az ide tartozó országok tőzsdéinek vezető részvényeit követő MSCI Emerging Markets Index értéke a héten 1014 ponton is járt, ez mintegy 21 százalékkal alacsonyabb a január végi, 1278 pontos csúcsánál - márpedig a tőzsdei szaknyelv a korábbi csúcshoz képest 20 százalékot meghaladó áresést medvepiacnak hívja.

Az okok jól ismertek: az amerikai dollár erősödése, az amerikai kamatok emelkedése és a kereskedelmi háborús fejlemények egyaránt kedvezőtlenül hatnak ezen országok gazdasági kilátásaira. Ráadásul ehhez jön még, hogy két országban - Argentína és Törökország - válság alakult ki az elmúlt hónapokban, s a piaci szereplők most azt figyelik, hogy a két ország nehézségei megfertőzik-e a többi feltörekvő országot is.

A CNBC emlékeztet, hogy az argentin infláció júliusban 30 százalék fölé ugrott éves összehasonlításban. A jegybank a kamatok emelésével próbálja kezelni a helyzetet, a múlt héten az egynapos kamatok szintje 60 százalék fölé ugrott az országban. A török líra árfolyama augusztusban rekordmélységbe süllyedt a dollárral szemben, amikor Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy duplájára akarja emelni a Törökországból érkező acél és alumíniumimportra kivetett vámokat. A líra idén már 40 százalékot zuhant a dollárral szemben, miközben Erdogan elnök folyamatosan nyomás alatt tartja a jegybankot, így az nem mer a szükséges mértékben kamatot emelni.

Egy ilyen általános lejtmenetben - természetesen - a befektetők megosztottak arról, hogy elég sokat estek-e már az árak ahhoz, hogy vételi lehetőségeket lehessen keresni e piacokon. Az ott befektető alapokat értékesítő cégek elemzői jellemzően hivatalból is optimisták szoktak lenni, mondván: az igazán jó országokat és cégeket kiszemezgetve a visszaesés jó vételi lehetőséget jelent a szemfüles befektetőknek.

A Bloomberg által megkérdezett szakértők véleménye azonban egyelőre nem arra utal, hogy érdemes lenne rohanni ilyeneket vásárolni, jóllehet az elemzők sokszor csak akkor ismerik fel egy-egy trend megfordulását, amikor a legalacsonyabb árak már régen mögöttünk vannak.

MSCI Emerging Market Index
Kép: Ft.com

Az elemzők szerint érdemes lehet Kínát figyelni abból a szempontból, hogy a feltörekvő piacok megérettek-e a fordulatra. Könnyen elképzelhető, hogy a negyedik negyedévben a kínai gazdaság már a pozitív fordulat jeleit mutatja, mivel a nemrég bejelentett fiskális és monetáris ösztönzőcsomagokhoz hasonló intézkedéseknek jellemzően három hónapra van szükségük ahhoz, hogy hatásaikat a reálgazdaságban is érezni lehessen - véli Ben Luk, a State Street Global Advisors stratégája. Kína nem csak azért fontos, mert a globális gazdasági növekedés mintegy 30 százalékáért egymagában felelős, hanem mert mostanra a legtöbb nyersanyag-exportáló ország legfontosabb kereskedelmi partnerévé lépett elő.

Luk szerint ez az egyik fő oka annak, hogy nem minősítették le a feltörekvő országokat eladásra javasoltnak, azonban szerinte még korai lenne ilyen részvényeket vásárolni, mivel a közeljövőt még várhatóan a kereskedelmi háborús fejlemények befolyásolják.

A befektetők pozicionáltsága sem utal arra, hogy a piacok elérték volna lokális mélypontjukat. A Bank of America Merrill Lynch augusztusi alapkezelői felmérésének eredménye azt mutatta (a friss, szeptemberi adatok a jövő héten várhatók), hogy a megkérdezettek csak nettó egy százaléka súlyozta alul a feltörekvő piacokat benchmarkjukhoz képest. Az ezt megelőző mélypontoknál (globális pénzügyi válság, "taper tantrum", kínai/olajpiaci eladási hullám) az átlag nettó 27 százalék volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!