A jelek szerint az óvatos befektetők ezúttal nem követték automatikusan az indexszolgáltatók lépéseit, s ezzel most éppen jól jártak Kína esetében - írja összefoglalójában a német Handelsblatt. A Bloomberg Barclays fél évvel ezelőtt vette be legnagyobb kötvényindexébe, az úgynevezett Global Aggregate Indexbe nem is kicsi, 6 százalékos súllyal az ázsiai ország államkötvényeit.

A lap szerint abból következően, hogy mekkora tőke követi az indexet benchmarkként az következik, hogy a lépés hatására a következő két évben több mint 100 milliárd dollárnyi plusz külföldi tőkének kellene az országba beáramlania. Az elmúlt fél évben azonban ebből semmi sem volt tapasztalható - írja a lap. Jelenleg ugyan a külföldiek kezében lévő kínai állampapírok értéke rekordmagasságban tartózkodik, valamivel 1500 milliárd dollár felett a Bloomberg adatai szerint, ez azonban alig jelent növekedést a fél évvel ezelőtti, a tőkepiac nyitása előtti állapothoz képest.

Még mindig sok olyan vagyonkezelő van, aki nincs felkészülve a kínai államkötvények vásárlására - mondta a lapnak Hayden Briscoe, a UBS Asset Management szakértője. Az óvatossághoz ráadásul hozzájárul az is, hogy idén elég gyatrán teljesítettek a kínai papírok. A 10 éves átlagos éves hozama most például 3,3 százalék körül jár, ami magasabb az év eleji értéknél. Ez, mivel kötvényekről van szó azt jelenti, hogy az év elején vásárlók enyhe veszteségben vannak. Eközben a 10 éves amerikai állampíron azóta mintegy 7,5 százalékot lehetett keresni.

Annak ellenére, hogy sok amerikai és európai alapkezelő elvileg nem járt rosszul azzal, hogy kivárt a kínai államkötvények vásárlásával, ez nem jelenti azt, hogy ne kellene velük foglalkozniuk, sőt. Nemrég ugyanis egy másik nagyobb feltörekvő piaci indexet közlő cég, a JPMorgan is bejelentette, hogy beveszi a kínai államkötvényeket index kosarába, az eddigi nulláról így ebben 10 százalékra emelkedik súlyuk.

Briscoe becslése szerint a Bloomberg-Barclays indexnek köszönhetően 2021-ig mintegy 500 milliárd dollárnyi friss külföldi tőke áramolhat a kínai államkötvényekbe. A JPMorgan indexe miatt pedig a Goldman Sachs számításai szerint újabb durván két számjegyű milliárdnyi összeg érkezhet oda.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!