Stabil a magyar részvénypiac, minimális emelkedés vagy inkább stagnálás látható. Vevők jöttek viszont a Richterre, amelynek árfolyama majdnem 2,5 százalékkal emelkedett, valamint az OTP és a Mol is megtalálta alacsonyabb árszinteken a vevőit. A nemzetközi hangulat fényében kifejezetten jó napot zárt a magyar tőzsde - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

A Mol ára 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3094 forintra csökkent, 3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 480 forintra erősödtek, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 4 forinttal, 0,88 százalékkal 460 forintra nőtt, forgalma 254,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,49 százalékkal 5755 forintra emelkedett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4299,69 ponton zárt szerdán, ez 12,95 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!