A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,44 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,51 százalékos pluszban indította a kereskedést - írta az MTI.

Az S&P 500-as index már nyitásban újabb történelmi rekordot állított fel, és az első percekben tovább emelkedett. Pénteken is nagyon közel állt az újabb történelmi rekordérték eléréséhez annak nyomán, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala jelezte, az amerikai és a kínai fél előrelépést tett a két ország között kialakult viszályokat rendező kereskedelmi megállapodás egyes részeinek véglegesítése felé. Peking szombaton megerősítette, hogy az egyezmény egyes részeinek esetében teljesen befejeződtek a "szakértői egyeztetések".

Az indexeket felfelé húzza az a bejelentés is, hogy a Microsoft, a világ egyik legnagyobb szoftvervállalata győzött az amerikai védelmi minisztérium felhőszolgáltatásokra kiírt, 10 milliárd dollár értékű tenderén az Amazonnal szemben. A Microsoft részvényei 2,6 százalékos pluszban, az Amazoné viszont 0,6 százalékos mínuszban forogtak nyitáskor.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken mérsékelten nyereséges a kereskedés. Hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 0,01 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,53 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,24 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1091 dollárt adtak, 0,08 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,18 százalékkal erősödött a dollár, 108,84 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott fél háromkor. A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,11 százalékos mínuszban, 61,95 dolláron, míg a WTI 0,19 százalékos pluszban, 56,77 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,27 százalékkal, 1501,25 dollárra csökkent.

Pénteken emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,57 százalékkal, 26 958,06 pontra, az S&P 500-as mutató 0,41 százalékkal, 3022,55 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,70 százalékkal, 8243,12 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!