A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,04 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,18 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as mutató 0,12 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a kedden sorra kerülő választások eredményeként a republikánus párt elveszíti többségét a kongresszus alsóházában, a képviselőházban, a szenátus fölött viszont sikerül megtartani az ellenőrzést.

Kapcsolódó

A nyíltpiaci bizottság ezúttal szerdán és csütörtökön tartja kétnapos ülését, és a közeltmúltbeli kedvező gazdasági adatok fényében a monetáris politika szigorításának kilátásai tovább erősödtek.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken kedvező a hangulat. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,17 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,27 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1390 dollárt adtak, 0,01 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,03 százalékkal gyengült a dollár, 113,17 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,22 százalékos pluszban, 73,72 dolláron, a decemberi WTI pedig 0,89 százalékos nyereségben, 63,70 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,01 százalékkal, 1231,00 dollárra nőtt.

Bár a pénteken közzétett októberi foglalkoztatottsági adatok kitűnőek voltak - a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékon, 49 éves mélyponton stagnált, a foglalkoztatottak száma pedig 250 ezerrel nőtt -, a New York-i tőzsde háromnapos szárnyalást megszakítva mínuszban zárta a hetet, miután az Apple csalódást okozott előrejelzésével, a Fehér Ház pedig igyekezett tompítani az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező optimizmust. A Dow Jones 0,43 százalékkal, 25 270,83 pontra, az S&P 500-as mutató 0,63 százalékkal, 2723,06 pontra, míg a Nasdaq Composite mutatója 1,04 százalékkal, 7456,99 pontra esett pénteken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!