Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,91 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,14 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Nyitás után húsz perccel a Dow Jones már 1,17 százalékos, az S&P 500-as 1,22 százalékos, a Nasdaq Composite pedig 1,50 százalékos veszteségben állt.

Lio Ho kínai miniszterelnök-helyettes és amerikai partnerei, Steve Mnuchin pénzügyminiszter, valamint Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyaló csütörtökön Washingtonban ül össze kétnapos tárgyalásra.

Donald Trump amerikai elnök előzőleg, még a hét végén váratlanul jelezte, hogy péntektől 10 százalékról 25 százalékra emelik a pótvámokat 200 milliárd dollár értékű kínai importárura. A döntés hátterében pedig az áll, hogy a Fehér Ház szerint Kína visszatáncolt a korábbi tárgyalásokon tett ígéreteitől. "Megszegték a megállapodást. Ezt nem tehetik meg, fizetni fognak érte" - közölte Trump elnök csütörtökön.

Európában is borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor, zárás előtt két órával a londoni FTSE-100 index 0,58 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,26 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,61 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1193 dollárt adtak, 0,01 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,27 százalékot veszített értékéből a dollár, 109,81 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,36 százalékos mínuszban, 70,12 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,63 százalékos veszteségben, 61,73 dolláron forgott délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,04 százalékkal, 1281,90 dollárra nőtt.

Szerdán vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,01 százalékkal, 25 967,33 pontra nőtt, míg az S&P 500-as mutató 0,16 százalékkal, 2879,42 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,26 százalékkal, 7943,32 pontra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!