Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Opimus Group Nyrt. közvetett módon 6 százalékos részesedést szerez a KALL Ingredients Kft.-ben. A kft. 2017 nyarán kezdi meg működését, amely 45 milliárd forintos zöldmezős beruházással az Észak-alföldi régió legnagyobb gabonafeldolgozója lesz. A tiszapüspöki üzemben izocukort, alkoholt, valamint GMO-mentes takarmány-alapanyagokat állítanak elő - derül ki az Opimusnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közleményéből.

A KALLl Ingredienst május elejéig még Tisza-TK Projekt Kft-nek nevezték, még így pályáztak az államnál támogatásra, hogy 550 új munkahelyet hozzanak létre az észak-alföldi régióban. A beruházás emellett 32,6 milliárd forintnyi euróhitelt kapott az állami tulajdonú Export-Import Banktól (Eximbank) és az újra privatizált MKB Banktól tavaly februárban.

Az Opimus azzal is indokolta a nagyszabású befektetést, hogy az Európai Unió cukorpiaci kvótaszabályozási rendszere idén októberben megszűnik. A cukorkvóta kivezetése és a hazai cukoripar bővülése kedvező befektetési és megtérülési környezetet jelent, 75 százalékos exportra készülnek. A gyár idén nyáron kezdi meg a működést.

Az Opimusban idén március elején szerzett 16,9 százalékos részesedést Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, sikeres vállalkozó. Mellette az érdekeltségéhez sorolt Konzum Management Kft. is bevásárolt a cégben: a részvények 14 százalékát szerezték meg. (Mészáros a Napi.hu kiadásába megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 friss becslése szerint 120 milliárd forintos becsült vagyonnal az ötödik legmódosabb magyarnak számít - ráadásul az ő vagyona nőtt abszolút és relatív mértékben is a legtöbbet az utóbbi egy esztendőben az élmezőnyben.)

A vállalkozónak nem ez az első agrár-feldolgozóipari befektetése: Visonta Projekt Kft. nevű cégével építi meg Magyarország egyetlen búzakeményítő gyárát a Heves megyei településen. A 93 millió eurós üzemlétesítést a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította és 20 millió euróval támogatta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!