A jegybanki vizsgálat - a komplex tőkepiaci visszaélések hatékony üldözése jegyében - első ízben tudott összekötni egy bennfentes kereskedelmet megvalósító ügyletet az azt hosszabb időn át megelőző piacbefolyásoló eseménysorozattal  adta hírül - az MNB.

Az MNB piacmonitoring tevékenysége során 2016 tavaszán a szokásostól eltérő kereskedési mintázatot azonosított a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Enefi Energiahatékonysági Nyrt. (részvényeinek piacán. A részvények tőzsdei árában és a kereskedés volumenében 2016. február-márciusban ugyanis jelentős emelkedés következett be. A 149 forintos részvényenkénti ár 230 forintra, majd napon belül 250 forintra nőtt, ezt követően pedig meredeken csökkent. Az eseménysorozat okát és részleteit az MNB haladéktalanul megindított és most lezárt piacfelügyeleti eljárása keretében tárta fel.

A jegybank a piacfelügyeleti eljárásban beszerzett bizonyítékokat elemezve megállapította, hogy az erőteljes áremelkedés döntő részben a ciprusi székhelyű EETEK Ltd. - az Enefi 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata - nevében egy természetes személy által beadott masszív vételi megbízásoknak volt köszönhető. Az EETEK Ltd. nevében kötött ügyletek az Enefi-részvények árfolyamát mesterségesen magas, rendellenes szintre állították be. Az ilyen típusú ügyletkötéseket azonban a tőkepiacról szóló törvény (Tpt.) piacbefolyásolásnak minősíti és szigorúan tiltja.

Az eseménysorozatot vizsgálva az MNB ezt követően azt is feltárta, hogy az ügyben érintett, az EETEK Ltd.-vel és az Enefivel is kapcsolatba hozható - s a Tpt. rendelkezései szerint bennfentes személynek minősülő - természetes személy a birtokában lévő, az EETEK Ltd.-vel kapcsolatos bennfentes információt felhasználva a korábban mesterségesen magas szintre feltornászott árfolyamon több százmillió forint értékben kötött ügyletet az Enefi-részvények piacán.

A jogsértő tevékenységeket összefüggésében is vizsgálva tehát megállapítást nyert, hogy a bennfentes kereskedelem ügyében elmarasztalt természetes személy az azt megelőző, önmagában is piacbefolyásolásnak minősülő akciókban is érintett volt.

Bennfentesnek tekintendő minden olyan, pénzügyi eszközzel kapcsolatos lényeges információ, mely nyilvánosságra kerülése esetén a pénzügyi eszköz árfolyamának lényeges befolyásolására alkalmas. A Tpt. szerint - többek között - a bennfentes információ felhasználásával kötött ügylet bennfentes kereskedelemnek minősül, melyet a jogszabály tilt és szankcionálni rendel.

Mindezek nyomán az MNB ma publikált határozatában az EETEK Ltd.-t 45 millió, a természetes személyt pedig 75 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte és az ügyben büntetőfeljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál - írta a jegybank.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!