Két hete vezették be a New York Stock Exchange-re a Virgin Galactic részvényeit, az űrturizmussal foglalkozó cég tőzsdei megjelenésével végre egy olyan papír vált elérhetővé a befektetők számára, amivel közvetlenül is fogadhatnak az "űripar" és ezen belül is az űrturizmus sikerére.

A részvény kereskedése az első napokon meglehetősen volatilis volt, igaz, hozzá kell tenni, hogy itt nem a hagyományos nyilvános részvénykibocsátást követő tőzsdei bevezetésről volt szó, hanem egy úgynevezett "fordított IPO"-ról. Ez technikailag annyit tesz, hogy egy már tőzsdén lévő társaság vásárolta be magát a Virgin Galacticbe, s ennek a befektetési társaságnak a részvényeit keresztelték át a bevásárlást követően. A Virgin Galactic többségi, 51 százalékos részesdését megtartotta az alapító Sir Richard Benson, akinek személye már önmagában is elvileg nagy marketingértékkel bír a cég szempontjából.

Hogy hosszútávon valóban nyereséges lesz-e az űrturizmusnak ezen formája, egyelőre nem lehet megmondani. Tény, hogy a bevezetést megelőző tranzakció 1,5 milliárd dollárra értékelte a céget, amely fő szolgáltatása, hogy a világűr határára szállítja az utasokat, akik néhány perc súlytalanságban való lebegés után hagyományos módon térhetnek vissza a földre. A technikai háttér annyit, hogy egy sugárhajtásos hordozórepülő felviszi a sztratoszféra határára a Virgin Galactic járművét, amely ott leválik arról és bekapcsolja saját hajtóművét,. amivel a hangsebesség háromszorosára gyorsul. Itt jön a lebegés, majd a földet érés.

A jármű egyszerre hat utast tud magával vinni a két pilótán kívül, egy utazás ára meglehetősen borsos, 250 ezer dollárba (nagyjából 75 millió forintba) kerül. A cég közlése szerint jelenleg 603-an várnak arra, hogy ezért az árért eljuthassanak a világűr peremére.

Nagy ugrás előtt az űripar

Ha maga a Virgin Galactic esetleg nem is lesz a legsikeresebb cég a következő évtizedekben, az iparágnak szakértők ennek ellenére nagy jövőt jósolnak. A Bank of America Merrill Lynch elemzőnek becslése szerint az űripari cégek, tehát azok, amelyek tevékenysége valamilyen módon az ember világűrrel való kapcsolatához kötődik, tavaly összesen 415 milliárd dollárnyi bevételt tehettek zsebre ilyen irányú tevékenységükből. A befektetési bank becslése szerint ez az összeg 2040-re 2300 milliárd dollárra nőhet.

Bár első ránézésre ez nem tűnik a valaha tapasztalt legnagyobb növekedési ütemnek, az elemzők emlékeztetnek arra, hogy ez éves szinten átlagosan 7 százalékos növekedést jelentene a következő több, mint 20 év során. A számok ettől részleteiben eltérnek más befektetési bankoknál - a CNBC beszámolója szerint a UBS a Morgan Stanley és a Goldman Sachs is adott ki ezzel foglalkozó elemzéseket - azonban a szakértők abban egyetértenek, hogy az iparág hamarosan sok ezer milliárd dolláros forgalommal számolhat.

Most lehet jókor beszállni?

Az űripari irányába elkötelezett szakértők szerint az iparágba időben történő befektetés ahhoz hasonlítható, mint ha valaki idejekorán szállt volna be a szoftvergyártó cégek részvényeibe. Ugyanakkor meglehetősen nehéz eligazodni az ebben az iparágban tevékenykedő cégek körében és befektetési lehetőségeket találni. Egyrészt azért, mert az iparágban érintett cégek közül meglehetősen kevés az, amely jelenleg nyilvános tőzsdei forgalomban hozzáférhető, másrészt a cégek többségének nem ez a fő  profilja, csak tevékenységének mintegy természetes velejárója, hogy néhány üzletág érintett az űrbizniszben.

A CNBC egy vaskosabb összefoglalót készített az űripari cégekről, s ebben négy kategóriában sorolta azokat. Vannak az emberek űrhajóztatásával foglalkozó cégek, a nemzetbiztonsági tevékenységet folytató cégek, a műholdas kommunikációval foglalkozó cégek, illetve képalkotással és adatelemzéssel foglalkozó társaságok. Mind a négy kategórián belül vannak olyan cégek, amelyek elsősorban az űriparra fókuszálnak, olyan nyilvános cégek, amelyeknek üzletágait érinti az iparág, s olyan jelenleg zárt cégek, amelyek vagy maguk tervezik a nyilvános kibocsátást a jövőben, vagy az ezzel foglakozó üzletágukat vezetnék be tőzsdére. A nagy cégekre, amelyeknek egy-egy üzletága érintett az üzletben jó példa a Boeing, vagy a Lockheed Martin.

Erre is van ETF

Mindenesetre ha az űripari cégek találékonyak, akkor a befektetési alapkezelők még találékonyabbak. Idén tavasz óta ugyanis már elérhető egy olyan tőzsdén jegyzett befektetési alap, amely kifejezetten azokat a befektetőket szolgálná ki, akik fantáziát látnak az űripari növekedésében. Az ETF neve Procure Space ETF, s hogy egyértelmű legyen mi is az alap profilja, a kereskedés az UFO tickerkód alatt folyik az alap jegyeivel.

Az alap egyelőre meglehetősen vékonyka, a Marketwatch tudósítása szerint az általa kezelt vagyon nagysága alig 12,5 millió dollárra rúg, ami az amerikai piacon igazán nem nagy szám. Az alap kezelője szerint koncepciójuk az, hogy olyan cégek részvényeiből vásárolnak, amelyek már most is profitálnak az űrbizniszből. A tavaszi bevezetés óta egyébként az alap nagyjából az S&P 500-as index teljesítményét hozta, hogy a jövőben felülteljesíti-e azt, nehéz megmondani.

Az alap ugyan tart olyan cégek részvényeiből is mint a Boeing, vagy a Lockheed Martin, azonban el szeretné kerülni a hibát, hogy olyan nagy iparvállalatok papírjait gyűjtsék be, amelyek tevékenységének csak egy kisebb hányada kötődik az űrhajózáshoz. A portfólió 80 százalékát olyan cégek részvényei teszik ki, amelyek árbevételének legalább 50 százalékát teszi ki az ilyen irányú tevékenység.

Az alapot kibocsátó cég vezérigazgatója egyébként ígéretes sztorinak tartja a Virgin Galacticot, azonban nem elsősorban a turisztikai potenciál miatt. Szerinte a cég hamarosan újraértelmezheti tevékenységét, s lehet, hogy nemsokára a hiperszonikus sebességgel törtéánő polgári repülés lesz fő profilja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!