Masszív áreséssel reagálta hétfőn a vezető technológiai cégek részvényei a hét végén napvilágra került hírekre, amely szerint a Trump-kormányzat szigorú vizsgálatot indított ellenük. A hírek szerint az Igazságügyi Minisztérium már vizsgálja a Google-t, az Amazont és az Apple-t, míg a Facebook ellen a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság indított eljárást (FTC) - írja összefoglalójában a Marketwatch.

Az Amazon 4,6, a Facebook 7,4, az Alphabet (a Google anyavállalata) 6,1, az Apple 1 százalékot esett a hét első kereskedési napján. Hétfő délután a Kongresszus Igazságügyi Bizottsága is bejelentette, hogy vizsgálni szeretné a versenyjogi szabályok érvényesülését a technológiai szektorban.

A Microsoft eddig megúszta

A bejelentések négy céget érintettek az Egyesült Államok öt legnagyobb értékű technológiai vállalatából, együttes piaci kapitalizációjuk eléri a 3 ezer milliárd dollárt. Az amerikai technológiai cégek ellen készülő eddigi legnagyobb vizsgálatsorozatot eddig a jelek szerint egyedül a Microsoftnak sikerült megúsznia.

Az Apple-lel kapcsolatban hétfőn jelent meg a hír, hogy az Igazságügyi Minisztérium vizsgálatot rendelt el a céggel kapcsolatban. A Facebookról a Wall Street Journal írta meg, hogy az FTC engedélyt adott annak vizsgálatára, vajon nem folytat-e a cég versenyt korlátozó gyakorlatot üzleti tevékenysége során. Az FTC egyébként már korábban is vizsgálta a Facebookot és várhatóan egy több milliárd dolláros bírságot fog rá kiszabni a személyiségi jogok megsértése miatt.

Szombaton a Washington Post írt arról, hogy az Amazon számíthat intenzívebb trösztellenes vizsgálatra az FTC részéről, azt azonban nem írták, milyen alapon. Pénteken a Wall Street Journal közölt egy cikket, amely szerint az Igazságügyi Minisztérium megkezdte az előkészületeket egy alaposabb, trösztellenes vizsgálathoz a Google ellen. Az FTC egyébként 2013-ban már lefolytatott egy eljárást a Google ellen, ami akkor következmények nélkül zárult.

Szorosabb ellenőrzés a cél?

Az összefoglaló szerint a futótűzként terjedő hírek a tervezett vizsgálatokról alátámasztják azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint az amerikai kormányzat a korábbinál szorosabb ellenőrzést szeretne gyakorolni a nagy technológiai cégek felett. Amellett, hogy ezen cégek összesített értéke még az Egyesült Államokban is hatalmasnak számít, szolgáltatásaikkal világszerte több milliárd embert érnek el. Ugyanakkor az Egyesült Államokban jelenleg nincs átfogó szövetségi szabályozás a személyes adatok gyűjtéséről és azok kezeléséről. A jogalkotók és privát szakértők részéről már számos felvetés és ötlet is napvilágot látott a nagy techcégek megregulázására. Ezek között a szigorúbb büntetésektől kezdve az önszabályozáson keresztül egészen a nagy cégek feldarabolásáig minden szerepelt.

Az Egyesült Államokban a nagy techcégek megregulázása még viszonylag új témának tekinthető, összehasonlítva az Európai Unióval például. Itt a személyes adatok védelméről szóló szabályozás már életben van és a nagy technológiai cégek közül már nem egynek hatalmas bírságokkal kellett szembesülniük a versenyjogi szabályok megsértése miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!