Egyebek mellett azt a 170 milliót is kifizette, amellyel árfolyamnyereség-adó címén az APEH-nek tartozott a Fradi. Várszegi Gábor, a Fotex Rt. elnöke tájékoztatta az újságírókat a Fotex-FTC vita állásáról. A korábban elsősorban kereskedelmi és szolgáltató érdekeltségeiről (még korábban a Gemini együttesről) ismert pénzember két évvel ezelőtt 2,4 milliárd forintért vette meg az FTC sportegyesülettől az FTC Labdarúgó és Sport Kft. (ma már Rt.) 80 százalékát. A vételár négy részletben esedékes a Fotex jogászai által fogalmazott szerződés szerint, a harmadik 600 milliót július 21-én kellett volna átutalni az egyesület számlájára. A fő tulajdonos és az egyesület közötti viszony a májusi stadionbotrány nyomán romlott meg. Várszegi a NAPI Gazdaságnak hangsúlyozta: nem a pályán történtek miatt akar kiszállni (az ötvenfős csoport ténykedését a média szerinte alaposan felnagyította), hanem azért, mert az egyesület az elmúlt két hónap során írásban, világos és határozott formában nem határolódott el a történtektől. Ezzel szerinte a Fradira mint márkanévre is bizonyos árnyék vetült, és attól tart, hogy mindez hosszabb távon akár a Fotex goodwilljére is kihathat. Ennek kockázatát az 1990 óta tőzsdén jegyzett társaság nem vállalhatja. Ugyanakkor úgy véli, az FTC, mint a legnagyobb hazai szurkolótáborral rendelkező magyar csapat, továbbra is értékes márkanév, amellyel egy leendő vevő jó üzletet csinálhat. A Fotex internetes felmérése szerint egyébként Magyarországon 3,2 millió focikedvelő van, és közülük 35 százalék a Fradi-drukkerek aránya. A sajtóbeszélgetés során kiderült, hogy a Fotex értelmezése szerint a múlt pénteken esedékes 600 millióból 517,5 milliót már kifizettek. A 2,4 milliárd forintos ügylet nyomán az egyesületnek 170 millió forintos árfolyamnyereségadó-tartozása keletkezett. (Ezt más konstrukció - például egy sportcélú közhasznú alapítvány létrehozása és a pénz odairányítása - esetén megspórolható lett volna.) A már lejárt tartozás összegét a Fotex néhány héttel ezelőtt - Furulyás János FTC-elnök kérésére - átutalta a klub számlájára. A Fotex fizetett ki a Fradi Befektetési Rt.-nek az egyesület helyett 70 milliót, egy volt játékosnak 17,5 milliót, valamint egy, az APEH által már a Fotex beszállása után talált régebbi adótartozás nyomán 40 milliót. További részletek a NAPI Gazdaságban

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!