Az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2018 első negyedévében 79,3 milliárd forint volt, 33 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 19 százalékkal az egy évvel ezelőttinél.

A bank az eredményjavulást a kedvező makrogazdasági környezet mellett egyrészt a kockázati költségek rekordalacsony szintjével, a működési eredmény javulásával és a bevételek bővülésével magyarázta.

A csoport kockázati költségei 1,3 milliárd forintot tettek ki, 93 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél és 90 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A bank közölte: lényegesen javult a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása, 46 százalékra, az előző év első negyedévében mért 33 százalékhoz képest.

A konszolidált korrigált eredményhez az OTP Core 39 milliárddal, a bolgár DSK Bank 11,2 milliárddal, az orosz leánybank 8,5 milliárddal, az ukrán pedig 5,8 milliárd forinttal járult hozzá. Az orosz internetes Touch Bank 1,3 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, míg a horvát leánybanknál a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 7,7 milliárd forint volt.

A szlovák és a montenegrói leánybankok eredménye szembetűnően csökkent az első negyedévben, az előbbié, az OBS-é 0,7 milliárd forintot tett ki, ami 152 százalékkal kisebb az előző negyedévinél és 756 százalékkal az egy évvel korábbinál, a CKB-é pedig 0,6 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 184 százalékkal, az egy évvel korábbinál 737 százalékkal kisebb. A szlovák alfejezetben a visszaesést a módszertani változások mellett üzleti folyamatokkal, például a kamatmarzs csökkenésével is magyarázták.

A szerb leánybank 0,5 milliárdos eredményt könyvelhetett el az első negyedévben, a román leánybank pedig 1,5 milliárd forint eredményével az előző negyedévinél 58 százalékkal, az egy évvel korábbinál 15 százalékkal jobb negyedéves teljesítményét érte el.

A jelentés szerint 14,7 milliárd forintot tett ki a pénzügyi szervezeteket terhelő különadó, ami tartalmazza a magyarországi bankadó első negyedévben egy összegben elszámolt teljes éves hatását, valamint a szlovák bankadó első negyedévre jutó részletét. A működési eredmény 9 százalékkal javult az előző negyedévhez képest.

Az egy évvel korábbival összehasonlítva a konszolidált bevételek 9 százalékkal, 206,3 milliárd forintra nőttek, a működési kiadások pedig 13 százalékkal, 113,5 milliárd forintra emelkedtek.

A nettó kamatbevételek az előző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest nőttek, azonban a nettó díjbevételek 15 százalékkal visszaestek negyedéves alapon, míg éves összehasonlításban nőttek. A nem kamatjellegű bevételek 28 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest.

A csoport mérlegfőösszege az előző évi azonos időszakáét 20 százalékkal meghaladva, 13,5 ezer milliárd forintot tett ki az első negyedévben; a hitelek és a betétek egyaránt 24 százalékkal nőttek éves alapon, a hitelek, 7,1 ezer milliárd forintot, a betétek 10,4 ezer milliárd forintot tettek ki.

A makrogazdasági környezet javulásával egybehangzóan a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 8,9 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 14,1 százalékról.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 10 560 forint volt. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 11 780, a legalacsonyabb pedig 8250 forint volt.

Fotó/Napi.hu

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!