New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,13 százalék, az S&P-500 index 0,20 százalék, a Nasdaq Composite index 0,21 százalék veszteséget mutatott.

A piacokat elsősorban az Egyesült Államok Kanadával és Kínával fenntartott kereskedelemi kapcsolatainak valószínű romlása aggasztja. Az Egyesült Államok és Kanada nem ért el eredményt a NAFTA kereskedelmi egyezményt felváltó megállapodás múlt pénteki határidejének lejártáig. Kínával kapcsolatban pedig a Bloomerg hírügynökség szellőztette meg a múlt héten, hogy az Egyesült Államok importvám-emelést fontolgat 200 milliárd dollár értékű kínai importra. Donald Trump elnök emellett még kilátásba helyezte azt is, hogy az Egyesült Államok kilép a Kereskedelmi Világszervezetből (WTO), ha az "nem szedi össze magát".

Az olajár szerdán csökkent szerdán azzal párhuzamosan, ahogy enyhült a Gordon trópusi vihar által a Mexikói-öböl régiójában fekvő olajkutak termelésére jelentett veszély. A WTI ára 0,97 százalékkal 69,19 dollárra, a Brent ára 0,75 százalékkal 77,58 dollárra csökkent.

A dollár gyengült, az arany ára emelkedett: az eurót 0,44 százalékkal jegyezték erősebben 1,1633 dolláron, az arany ára 0,30 százalékkal unciánként 1202,70 dollárra emelkedett.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!