Két órával zárás előtt, közép-európai idő szerint este nyolc órakor a Dow Jones Industrial Average 22 749,70 ponton, 0,11 százalékos mínuszban állt. A tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 0,23 százalékkal, 2546,28 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,01 százalékkal, 6584,53 pontra esett - írta az MTI.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 33 ezerrel esett vissza a Floridát és Texast letaroló Harvey és az Irma hurrikánok következményeként. Ugyanakkor az órabérek emelkedése erősebb volt a vártnál, augusztushoz képest 0,5 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 2,9 százalékkal nőttek átlagosan.

Az S&P energetikai indexe 1 százalékkal esett, miután úgy tűnik, befejeződik a világpiaci olajárak öthetes emelkedése.

Profitrealizálás és a túlkínálat miatti aggodalmak nyomán 2 százalékot meghaladó mértékben csökkent a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára. A decemberi szállítású Brent hordónkénti ára 2,28 százalékkal, 55,70 dollárra, a novemberi WTI-é pedig 2,93 százalékkal, 49,28 dollárra esett.

A dollár 0,16 százalékkal gyengült az euróhoz képest, egy euró 1,1728 dollárt ért este a bankközi devizapiacon. A japán jenhez képest 0,11 százalékot veszített értékéből a dollár, 112,69 jenen forgott.

Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,26 százalékkal, 1276,48 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Címlapkép forrása: Shutterstock.com

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!