A Tencent, amely piaci tőkeértéke alapján a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, szerdán azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban az adózott eredménye 27,21 milliárd jüan (3,93 milliárd dollár, 1 jüan=42,17 forint) lett, ami 17 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál és jócskán felülmúlta a szakértők által várt 19,4 milliárd jüant.

A cég negyedéves bevétele szintén jelentősen, 16 százalékkal, 85,5 milliárd jüanra emelkedett, de így is elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 88,2 milliárd jüantól.

A Tencent fizetős üzenetküldő mobilalkalmazása, a WeChat 1,112 milliárd aktív felhasználóval rendelkezett március végén, éves összevetésben 6,9 százalékkal nőtt ez a szám.

Az első negyedévben az internetes játék szegmensben a bevétel 1 százalékkal, 28,5 milliárd jüanra csökkent. A Tencent internetes reklámbevétele a negyedévben 25 százalékkal, 13,4 milliárd jüanra nőtt.

A fizetésközvetítő és felhőszolgáltatási ágazat 21,8 milliárd jüan bevételt hozott, 44 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!