A Mol árfolyama 58 forinttal, 1,83 százalékkal 3112 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,73 százalékkal 11 330 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,42 százalékkal 481 forintra erősödött, forgalma 174 millió forint volt.

A Richter-papírok 25 forinttal, 0,37 százalékkal 6645 forintra gyengültek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4147,08 ponton zárt csütörtökön, ez 76,94 pontos, 1,82 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője az M1 csatornán elmondta, a BUX index 1,34 százalékos esése megfelelt a nyugat-európai tőzsdéken - a magyar piac zárásakor - tapasztalt mínuszoknak. Az elemző szerint a részvényindexek az elmúlt időszakban fontos szinteket törtek át felfelé, ennek némi korrekcióját látni most.

A nap eseményei közül kiemelte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nem változtatott az irányadó kamatszinteken.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!