Kiváló negyedévet zárt a Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó, Magyarország második leggazdagabb emberének érdekeltségi körébe tartozó informatikai cég, a 4iG Nyrt. A tőzsdén is jegyzett társaság üzleti eredményessége (EBITDA) 483 millió forint lett, közel 1717 százalékkal nagyobb a tavalyi első negyedévinél.

A vállalatcsoport nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 4,9 milliárd forint lett, ez 56 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a tőzsdei társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A vállalat a tavalyi első negyedévben veszteségesen működött, idén viszont adózás után 280 millió forintos eredményt ért el, piaci kapitalizációja pedig egy év alatt közel tizenkilencszeresére növekedett, amely 2019. március 31-én már elérte a 76,3 milliárd forintot. A működési hatékonyság növelését követően a 4iG Nyrt. a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon.

A jövő is kedvezőnek tűnik, az időközi vezetőségi beszámolóban a menedzsment árbevétel dinamikus növekedését és a vállalat jövedelemtermelő képességének további javulását várja. Az elmúlt napokban is nyert több nagy összegű pályázatot a cég.

Az informatikai cég kiváló befektetés volt az elmúlt évben. A részvényének idei első negyedéves tőzsdei átlagárfolyama 3044 forint volt, ami csaknem 1316 százalékkal magasabb, mint a 2018-as első negyedévi átlagárnál. A március 31-i záróár 4060 forint volt, ez majdnem a tizenkilencszerese az egy évvel korábbinak. A 4iG piaci kapitalizációja 2019. március 31-én 76,3 milliárd forintra hízott volt, ami 1797 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!