Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A héten a részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forint volt, szemben az előző heti 38,88 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A blue chipekről nem érkeztek piacmozgató hírek, ezért a BUX index a hétfői oldalazó mozgás után a romló nemzetközi hangulatra reagálva esésbe kezdett, amelynek mértéke az enyhe szerdai korrekció után csütörtökön volt a legintenzívebb.

Draghi zavart okozott

Az esés leginkább Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének keddi beszédével magyarázható, ami okozott némi zavart a részvény- és devizapiacokon. Az üzenetet számos piaci szereplő úgy értelmezte, hogy az EKB a vártnál korábban kezdheti az európai eszközvásárlási program leépítését, illetve a kamatemelési ciklust.

A beszédet követően jelentősen erősödött az euró árfolyama, és az európai részvényindexek lefelé indultak. Szerdán az EKB alelnöke árnyalta a helyzetet, de a pesszimizmus a hét második felében is jellemezte a piacokat.

Az általános rossz hangulaton nem tudtak változtatni

A héten az OTP és a Richter is vásárolta a saját részvényeit, ezek némileg támogatták a két nagy papírt, de az általános negatív hangulatot nem tudták megfordítani. Az általános piaci esésben a BUX-hoz képest felülteljesítő volt a Zwack Unicum Nyrt., ahol a társaság éves közgyűlése jóváhagyta az igazgatóság által előterjesztett javaslatot, így részvényenként 1050 forintot fizet ki a tulajdonosoknak, az osztalékfizetés július 21-én kezdődik. A vállalat az alaptőke megemeléséről is döntött.

Lezárult a Waberer's részvénykibocsátása

A héten lezárult a Waberer's International Nyrt. részvénykibocsátásának jegyzési időszaka, a részvények értékesítési árát 5100 forintban határozták meg. A kereskedés a vállalat papírjaival jövő hét csütörtökön indul, a teljes tranzakció megközelítőleg 90 milliárd dollár. A cég piacitőke-értéke alapján az ötödik legnagyobb szereplő lehet a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható az Equilor Befektetési Zrt. egész hétre vonatkozó tőzsdei elemzésében, amit pénteken juttattak el az MTI-nek.

Jól ment a Telekomnak

A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 0,43 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a pénteki kereskedést 472 forinton fejezte be, a heti forgalma 1,46 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 0,38 százalékkal emelkedett, a hét utolsó napján 7067 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 8,82 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 2,00 százalékkal gyengült, a papír 9050 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 23,97 milliárd forint volt.

A Mol 2,32 százalékot veszített az értékéből, a kereskedést 21 225 forinton zárta, heti forgalma meghaladta a 9,45 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2579,10 ponton zárt pénteken, 94,18 ponttal, 3,79 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.béthét

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!