A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta, mely szintén új történelmi csúcson fejezte be a napot.

A globális nemzetközi hangulatnak köszönhetően, mely kifejezetten támogató volt, optimista volt a hangulat a magyar piacon. A BUX emelkedése elsősorban az OTP-nek köszönhető, de a Mol is erősödött. A Richter esetében az elmúlt napok, hetek emelkedése után megjelentek a profitrealizálók, de az OTP és Mol erősödése bőven kompenzálta a gyógyszerpapír mostani, gyengébb teljesítményét - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

Európában is optimista a hangulat, az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodással kapcsolatos optimizmus tovább hajtotta felfelé az árakat. Emellett jöttek jó vállalati jelentések is például az UniCredit Banktól, a Siemenstől vagy a Lufthansától, melyek ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy jó hangulat alakult ki a részvénypiacon - mondta a vezető elemző.

A Mol 30 forinttal, 1 százalékkal 3032 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,57 százalékkal 14 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 437 forintra gyengült, forgalma 223,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,80 százalékkal 5575 forintra esett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3962,75 ponton zárt csütörtökön, ez 18,16 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!