Jó nagy utat bejártak idén az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX tavaszi, 43 560 pont feletti csúcsa és a nyári, 38 670 pont közötti mélypontja között 12 százalék az eltérés, azonban ennek ellenére trendforduló nem történt a vezető index grafikonján. Az még mindig emelkedő trendben van, még ha ez a trend egyelőre jó hosszú pihenőt tart is és a letöréssel kacérkodik.

Az indexnek technikai szempontból még tavaly nyáron sikerült letörnie, akkor már jó négy éve tartó masszív emelkedés után, de az eső trend nem tartott nagyon sokáig és nem is volt nagyon intenzív a korábbi hegymenet intenzitásához képest. A BUX megúszta egy 17 százalékos korrekcióval, s a második félévben már alig hagyott nyomot rajta a fejlett tőzsdéken, elsősorban az amerikai piacon végigsöprő besszhullám.

Olyannyira, hogy a tavaly év végén lezajlott áremelkedéssel új emelkedő trend indult az indexben, amely olyan erős volt, hogy új történelmi rekordra repítette annak értékét. A tavaszi már említett, 43 563 pontos csúcs után azonban újabb korrekciós fázis indult, amely mostanáig tart a piacon. A szigorúan konzervatív elvek alapján számolt csúcs-mélypont elemzés szerint a tavaly nyáron indult emelkedő trendben jelenleg még mindig a februári lokális mélypont jelenti a kulcsszintet, néhány ponttal 39 600 pont alatt.

Fontos támasz a BUX indexben

Ez a pont mindenben megfelel az elvárásoknak, 10 százalékot meghaladó áremelkedés indult el róla, olyan, amely a korábbi lokális csúcs fölé repítette az index értékét 3 százalékkal meghaladó értékben. Azt, hogy ez a támasz fontos az index grafikonján, mi sem bizonyítja jobban, hogy májusban erről a szintről indult egy átmeneti rally, 13 kereskedési nap leforgása alatt 2000 pontos emelkedést hozott. Augusztusban már jóval e szint alá is süllyedt a BUX értéke, azonban azt nem törte át lefelé a vízválasztónak tekintett 3 százalékot meghaladó mértékben, így ez a támaszszint még mindig intaktnak tekinthető, ahogy az elsődleges emelkedő trend is. Ez akkor kerülne veszélybe, ha a 3 százalékos szűrőből adódó 38 400 pont alá zuhanna a BUX értéke.

Amíg azonban ez nem következik be, addig a technikai elemzés hüvelyujjszabálya szerint a korábbi, azaz emelkedő trend meglétét kell feltételezni, s ez alapján újabb BUX csúcsokat kellene várni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!