Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha lesz gazdasági visszaesés az Egyesült Államokban a következő 12 hónapban, akkor az már most egy tekintetben lekörözte a 2007-2009-es válság idején tapasztaltat. Többen félnek már ugyanis tőle és készülnek rá, mint a Nagy recessziónak nevezett elődjétől, legalábbis a Gallup közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint. A megkérdezett amerikaiak 49 százaléka gondolta úgy, hogy a következő 12 hónapban megindul a gazdasági visszaesés Amerikában. 2007 októberében, két hónappal a visszaesés megkezdődése előtt mindössze 40 százalék tartott recessziótól.

A felmérés szerint egyébként már zsinórban harmadik hónapja növekszik a recessziótól tartók aránya, a júliusi 36 százalékról sikerült elérni a mostani 48 százalékos értéket. Ugyanakkor a gazdaság bővülését várok tábora 58 százalékról 46 százalékra csúszott vissza - tudósít a felmérésről a Marketwatch. Az, hogy az adott válaszadó mennyire optimista a kilátásokkal kapcsolatban nagyban függ pártpreferenciájától is. A republikánus szavazók mindössze 21 százaléka számít a gazdaság csökkenésére, míg a demokrata szavazók körében 74 százalékos volt ez az arány.

A pénzügyi portál szakértői eközben erős párhuzamot vélnek felfedezni a Fed akkori és a mostani helyzete és lépései között, amit egy meglehetősen látványos példával szemléltettek:

"A reál-GDP növekedése tavaly óta lassul az Egyesült Államokban. A Federal Reserve elnöke jelezte, hogy ugyan a növekedés lassul, azonban nincs recessziós kockázat és a Fed továbbra is pozitív növekedési adatokat vár. A gazdaságból érkező figyelmeztető jelek, ideértve a hozamgörbe inverzzé válását egyelőre figyelmen kívül hagyják és a részvénypiacok júliusban új csúcsokra futottak. Bár augusztusban korrekció zajlott le a piacon, azonban ezt azonnal egy újabb emelkedés követte, s a Fed szeptember 18-án kamatot csökkentett."

Aki nyomon követte az amerikai gazdaságban lezajlott történéseket az elmúlt hónapok során, annak nem sok újat mondhat ez az idézet. Mindössze annyi benne az érdekes, hogy szóról szóra ugyanezt lehetett volna elmondani az amerikai gazdaság állapotáról 2007 szeptemberében, amikor is a Fed kamatot vágott (egyébként szintén pont szeptember 18-án).

Az összefoglaló szerint persze ez nem jelenti azt, hogy ugyanaz a forgatókönyv következne, mint 12 évvel ezelőtt. Akkor a Fed szeptemberi kamatvágását követően novemberben még új csúcsra jutott az amerikai részvénypiac, majd ezután indult meg az a másfél évig tartó lejtmenet a piacon, amely során az S&P 500-as index értékének felét elvesztette.

2007 októberében egyébként az akkori Fed elnök, Ben Bernanke egy kongresszusi meghallgatáson a következőket mondta a Reuters akkori tudósítása szerint:

Értékelésünk szerint ugyan a lassabb növekedés, de pozitív növekedés folytatódik jövőre is.

Jerome Powell szeptember 6-án pedig a következőket nyilatkozta:

Nem várunk és jelzünk előre recessziót. A legvalószínűbb forgatókönyv továbbra is a mérsékelt növekedés, az erős munkaerőpiac és az ismét emelkedésnek induló infláció. A fő feltételezésünk tehát egyáltalán nem az, hogy recesszióba süllyedne a gazdaság.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!