Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az európai részvényindexek általában is jól teljesítettek az idén, azonban egy részvénypiac ezen belül is mindenkit maga mögött hagyott, ez pedig a görög. Az egykor válság sújtotta ország részvényei 45 százalékkal drágultak eddig idén, igaz, ehhez megfelelően alacsony bázisról is indult. Az alapkezelők úgy vélik, a görög részvények végre maguk mögött hagyhatják a hosszas pangás időszakát - írja összefoglalójában a Bloomberg.

Ahhoz, hogy az ideinél jobb teljesítményt találjunk a görög részvények történetében historikusan, egészen addig az időszakig kell visszanyúlni, amikor még drachmával fizettek az országban euró helyettes, a befektetőknek minden okuk megvan arra, hogy optimisták maradjanak, különösen akkor, ha folytatódni tud a gazdaság fellendülése. Ez a nyári választások után kapott újabb kedvező irányú lökést - mondta George Lagarias, a Mazars Financial Planning vezető közgazdásza - miután az új kormány gazdaságélénkítő lépésekről és adócsökkentésekről döntött. Ez csökkentette valamelyest a kockázatosabb görög befektetési eszközök diszkontját.

A görög részvények további emelkedéshez a kulcsot a kötvénypiac jelenti- Az államkötvények hozama és a CDS-ek árazása azt mutatja, hogy a befektetők többé nem tekintenek úgy az országra, mint Európa problémás gyerekére. Ráadásul ez megnyitotta az utat ahhoz, hogy az ország részt vehessen az Európai Központi Bank (ECB) kvantitatív lazítási programjának újabb köréhez. Még mindig egy csomó reformlépés vár végrehajtásra az országban ahhoz, hogy a gazdaság hosszabb távon is fenntartható pályára kerüljön, azonban ha a mostani trend folytatódik, akkor további emelkedés jöhet jövőre a görög részvénypiacon. Az ötéves görög államkötvények hozama egyébként jelenleg hasonló az olasz kötvényekéhez - hívta fel a figyelmet.

Görögország különös csemege marad számunkra - mondta Emiel Van Den Heilegenberg, a Legal&General Investment Management eszközallokációért felelős igazgatója. A GDP 180 százalékára rúgó államadósság ellenére nagyon sok kedvező adat lát napvilágot a görög gazdaságról. Különösen az ország feldolgozóipara teljesít jól, annak beszerzési menedzserindexe az eurozónában egyedüliként maradt az 50-es érték felett. A globális hangulatromlással szembeni ellenállóképességet alapvetően helyi tényezőkkel magyarázta a szakértő, aki a szintén a kormányváltást emelte ki ezek közül. A fogyasztói bizalom eközben az év során folyamatosan emelkedett, s 20 éve nem látott szintre ugrott.

A szakértő nagyon sok pozitív jelet lát adósságfronton is, a folyó fizetési mérlegnek sikerült nulla közelében maradnia, miközben kisebb adósságtörlesztési részletek esedékesek a közeljövőben, azonban 2022-ig még nem kell komolyabb részlettel számolnia az országnak. Ahogy az ország mutatói javulnak, egyre nagyobb valószínűsége annak, hogy adósságbesorolásuk a BBB szintre lesz feljavítva, s ekkor már bekerülhetnek az ECB eszközvásárlási programjába - hívta fel a figyelmet a szakértő. Ugyanakkor a Bloomberg emlékeztet, a Nemzetközi Valutaalap jelentése jóval szkeptikusabb volt az Európai Unióénál.

A kockázatok még mindig nagyok

A görög piac újraértékelésének középpontjában a bankok álltak, s a további emelkedés kulcsát is a bankrészvények jelenthetik. Dimitri Dardanis, a Piraeus Securities intézményi részvénykereskedésért felelős igazgatója szerint a további emelkedés azon múlik, hogy a kormány hajlandó-e továbbvinni a reformokat, illetve a bankok képesek-e kezelni a nem fizető hitelek problémáját és sikerül-e megindítani a hiteláramlást a gazdaságba.

A kormány Herkules névre hallgató programja lehetővé teszi a hitelintézetek számára, hogy újracsomagolják rossz adósságaikat, szintén segíthet. Azonban ahhoz, hogy a javulás tartós legyen, nem csak a belföldi, de a globális gazdaságba is jó irányban kellene, hogy haladjanak dolgok. Dardanis szerint a hosszú távú rendszerszintű kockázatok még mindig nagyok, a bankok gyenge tőkeellátottsága ugyanis megnehezíti számukra, hogy hatékonyan kezeljék a rossz kölcsönök problémáját. A szakember az Eurobank részvényeiben lát további felértékelődési potenciált, míg a National Bank of Greece és a Piraeus Bank részvényeit alulsúlyozásra javasolja, az Alpha Bankra ajánlása semleges.

Az összefoglaló szerint az még nem dőlt el, hogy a görög részvénypiac a nagyobb intézményi befektetők érdeklődését is ismét felkelti-e, vagy a hedge fundok játszótere marad. A 45 százalékos emelkedés ellenére a görög részvénypiac vezető indexének kapitalizációja egyelőre mindössze 55 milliárd eurót tesz ki, amely kisebb, mint mondjuk az Adidas részvényeké.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!