A lapnak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megerősítette az értesülést.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda január 11-én csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást - idézték az ORFK-t.

A rendőrség azt is megerősítette, hogy az FHB-bankcsoport mellett "több más helyszínen is házkutatásokra és lefoglalásokra került sor", valamint közölték, hogy a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik - írta az MNO.hu.

Még az elején jár az FHB-bankcsoportnál indult nyomozás, ezért érdemben nem lehet azzal kapcsolatban semmit kijelenteni - mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatornán. Kovács Zoltán szerint a nyomozóhatóságok dolga, hogy felmérjék a takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatos döntéseket.

Egy folyamatban lévő eljárásról tudok, és pontosan ezeknek a szerveknek, az ügyészségnek, illetve a nyomozóhatóságnak a dolga, hogy pártatlanul és elfogulatlanul tudjon eljárni az ügyben, tehát hogy ha gyanú van, akkor azt mérje föl - mondta Kovács.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!