Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jó nagyot esett hétfőn is az amerikai részvénypiac, a befektetők leginkább a tavaly a befektetők kedvenceinek számító vezető technológiai részvényeket büntették. Az ok ezúttal Donald Trump hét végi Twitter-üzenetei voltak, amelyekben - immár nem első ízben - komolyabban is nekiment az Amazon-nak, szerinte ugyanis a cég egyrészt nem fizet megfelelő mennyiségű adót, másrészt a postai szolgáltatásokat nem fair áron veszi igénybe.

Az elnök célkeresztjébe kerülő Amazon részvényei hétfőn 5,1 százalékos csökkenéssel fejezték be a napot. De nem szerepelt jól a Facebook sem, az adatszivárgási botrány miatt már amúgy is komolyan büntetett részvény árfolyama tegnap további 2,75 százalékkal csökkent. A tegnapi eséssel a közösségi oldal részvényei január végi csúcsukhoz képest már több, mint 20 százalékkal értékelődtek le.

A The Wall Street Journal számításai szerint a vezető technológiai részvények, az úgyvezett FAANG-papírok (ez a Facebook, az Amazon, a Google anyavállalata, az Alphabet és a Netflix részvényeit takarja) összesen 78,7 milliárd dollárt vesztettek kapitalizációjukból. Ezzel a négy cég piaci értéke március 12-hez képest, a Nasdaq Composite index csúcsához mérve összesen 397 milliárd dollárral csökkent. Az esés persze nem állt meg a négy részvénynél, az S&P 500-as index technológiai alindexének összes szereplője csökkenéssel zárt hétfőn, a chipgyártóktól az elektronikus fizetési megoldásokat szállító cégeken keresztül a biotechnológiai társaságokig.

A rossz hangulat egyik kiváltója a Facebookkal kapcsolatos problémák voltak. A cég eddig igazi csodagyereknek számított a piacon, amelynek nevét mindenki ismeri - mondta Paul Karlsson, a Cabrera Capital igazgatója a lapnak. Az adatkezelési technikájukkal kapcsolatos botrány - amely szerint mintegy 50 millió felhasználó adataival éltek vissza - hatásai tovagyűrűztek az egész technológiai szektorra, a befektetői bizalom kezd megrendülni, sokan hasonló gondoktól tartanak az Amazon és a Google esetében is - mondta Karlsson, de más szakértők is.

Ráadásul egyre több technikai jel is kezd arra utalni, hogy komoly bajok lehetne a részvénypiac felfelé mutató lendületével. Az S&P 500-as index a 200 napos mozgóátlaga alatt zárt, első ízben a brexit szavazást követő piaci esések, 2016 júniusa óta. Ez további eladókat hozhat a piacra, a lap szerint, amely úgy véli, a technikai szint jelentőségét mutatta, hogy eddig többször is sikerült az utóbbi hetekben megfordítania a Wall Streeten az eladási hullámokat.

Eközben a piac esésére játszó befektetők is egyre inkább felbátorodnak. Az S3 Partners nevű elemzőcég adatai szerint a 10 leginkább shortolt részvény közül jelenleg 7 a technológiai szektorhoz köthető.

Ez a probléma a technológiai cégekkel nem új történet. Azonban az utóbbi időben a rossz hírek csapatostul jöttek, s úgy tűnik ez a széria most sokáig kitart, mert a felmerülő problémák közül nem egy olyan van, amire nem lehet megnyugtató magyarázattal szolgálni - mondta Art Hogan, a B.Riley FBR vezető piaci stratégája.

A technológiai szektort sújtó eladási hullám persze idén nem a tőzsde egyetlen problémája. A befektetők év eleje óta egyre inkább aggódnak az esetlegesen lábra kapó infláció, az emelkedő kamatok és a kereskedelmi háború veszélye miatt. Ugyanakkor sokan optimisták maradtak a technológiai szektorral kapcsolatban, különösen annak növekedési kilátásai miatt. Az S&P 500-as index technológiai cégei az első negyedévben 22 százalékos profitnövekedést produkálhattak az előrejelzések szerint, ami a FactSet nevű elemzőcég adatai szerint meghaladja az S&P 500-as index összes cégétől várt átlagos 17 százalékot.

Ugyanakkor kérdés az, hogy ez elegendő lesz-e egy olyan szektor számára, amelyben a részvényárfolyamok már eddig is meredeken emelkedtek. A Facebook részvényei tavaly 53, az Apple-é 46, az Alphabet-é 33 százalékkal drágultak. A gyors ütemű emelkedés miatt egyre több elemző kezdett el aggódni azon, vajon nem ismétlődhetnek-e meg a 2000-es dotcom lufi idején tapasztaltak. Akkor a lufi kipukkadását követően a teljes részvénypiacra átterjedt az eladási hullám, amely végül egy két évig tartó medvepiacot hozott az amerikai tőzsdén.

A félelmek jogosnak tűnnek, a Bank of America Merrill Lynch múlt havi alapkezelői felmérésében a megkérdezettek 38 százaléka vélte úgy, hogy a piac túlsúlyozza a FAANG részvényeket és azok kínai megfelelőit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!