Most, hogy már a gyakorlatban is testet öltöttek az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború intézkedései, a Wall Street-i elemzők figyelme a héten induló amerikai gyorsjelentési szezonra összpontosulhat. Elsősorban azt nézik, hogy a kereskedelmi háborúnak milyen hatásai lehetnek a vállalati eredményekre és a cégek beruházási terveire - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

Az ezzel kapcsolatos legnagyobb befektetői félelem az, hogy a kereskedelmi viták miatt az amerikai vállalatok jelentősen visszafoghatják beruházásaikat, amelyek az első negyedévben még jelentős megugrást produkáltak a tavaly év végi adóváltozásoknak köszönhetően. Az Egyesült Államok és Kína kölcsönösen 34 milliárd dollárnyi árura jelentette be büntetővámok bevezetését, s ezek után is kevés jele van annak, hogy a két fél között enyhülnének a kereskedelmi háborús feszültségek.

A gépgyártást, a repülőgépipart és más ipari ágazatok is megtalálhatók a büntetővámok legfontosabb áldozati között. Az S&P 500-as index ipari alindexe mostanra 5 százalékot esett március eleje óta, amikor Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy komoly vámokkal sújtaná az Amerikába importált acél- és alumíniumipari termékeket. Eközben az index egésze enyhe, egy százalékos emelkedést tudott elkönyvelni.

Beütött a bizonytalanság

Az első negyedévben még meglehetősen optimisták voltak az elemzői várakozások azzal, kapcsolatban, hogy a múlt év végén bevezetett adóreformoknak köszönhetően megnövekedett forrásaikat a vállalatok nem csak az osztalékfizetések növelésére és a sajátrészvény-vásárlások felpörgetésére használnák, de beruházásaikat is növelnék ennek hatására. Azonban most már egyre több vállalat pénzügyi igazgatójától azt hallani, hogy ha a kereskedelmi háborúról szóló hírek fognak a továbbiakban is dominálni, akkor nagyon sok tervezett beruházást el fognak halasztani - mondta a Reutersnak Quincy Krosby, a Prudential Financial vezető piaci stratégája.

Pedig az első negyedév elég fényesen indult, éves összehasonlításban az S&P 500-as indexben szereplő cégek tőkeberuházásai olyan mértékben növekedtek, amire utoljára 2011-ben volt példa.

A legfontosabb kérdés, ami jelenleg aggasztja a cégeket, azok a globális ellátási láncok. Nagyon sok termékhez készülnek fontos összetevők és alkatrészek Kínában és ezek a kereskedelmi korlátozások komoly fennakadásokat is okozhatnak a termelésben. A jelek szerint ez az egész folyamat eddig kiegyensúlyozottnak látszik, minden olyan cégre, akinek ártanak az intézkedések, jut egy olyan amelyiknek használnak. Így összességében nem lehet azt állítani, hogy csak negatív hatásokkal szembesülnénk - mondta Tim Grishkey, az Inverness Counsel vezető befektetési stratégája.

Jönnek a jelentések

A második negyedéves gyorsjelentési szezon ezen a héten indul be igazán az Egyesült Államokban. A hét közepén jön a JPMorgan Chase, a Wells Fargo és a Citigroup jelentése, a következő két hétben az S&P 500-as indexben szereplő cégek közül közel kétszáz teszi majd közzé adatait.

Köztük sok olyan is, amelyeket komolyan érint az amerikai-kínai kereskedelmi háború. Ilyen a Honeywell, a Boeing, a Whirlpool és a Western Digital (a szintén komolyan érintett Caterpillar csak július 30-án jelent). Így megvan az esélye annak, hogy az amúgy kiválónak ígérkező negyedéves számokat elhomályosíthatják majd a kereskedelmi háború miatt kiadandó kedvezőtlen vállalati profitfigyelmeztetések. Pedig elvileg lenne minek örülni, az első negyedéves 26,6 százalékos átlagos eredménynövekedés után - ilyenre egyébként 2010 óta nem volt példa - a várakozások szerint a második negyedév is hasonlóan jól sikerülhet, talán még jobban is.

Várhatóan ez fogja majd uralni a jelentési szezon hangulatát. A hatások ugyanis a múltbeli számokban még nem lesz érzékelhető, a cégek saját várakozásiban azonban annál inkább - mondta Mark Luschini a Janney Montgomery vezető stratégája a hírügynökségnek. Jó példa lehet erre a ciklikus fogyasztási cikkeket előállító szektor, amely idén eddig az egyik legjobban teljesítő volt, amelyet azonban az egyik legérzékenyebben érinthetnek a vámintézkedések - vélik a UBS elemzői.

Ha jók a számok, nincs miért aggódni

Persze vannak optimista hangok is, amelyek úgy vélik, a várható kedvezőtlen hatások már beépültek a részvényárfolyamokba. Ha jó lesz a jelentési szezon, az újabb befektetői pénzeket csábíthat a részvénypiacra - vélik például a BB&T Wealth Management szakértői. Ők úgy gondolják, hogy az amerikai adóreform továbbra is pozitívan érinti majd a társaságok nyereségességét, és végső soron ez az, ami számít majd.

Mindenesetre az S&P 500-as indexben szereplő cégek negyedéves profitjára vonatkozó előrejelzések átlaga április óta emelkedést mutat. Jelenleg átlagosan 20,7 százalékos bővülést várnak a szakértők, azonban figyelembe véve azt, hogy a cégek általában felülteljesítik az elvárásokat, ez az adat várhatóan emelkedni fog. Azonban a kereskedelmi háborún kívül más probléma is adódhat hamarosan. Egyrészt az, hogy a kamatszint folyamatosan emelkedik az Egyesült Államokban, másrészt az, hogy a dollár erősödött a főbb devizákhoz képest, ami kedvezőtlenül érinteti az exportorientált cégek profitját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!